Ezek az Ausztria érdekességek nem a szokásos Mozart és Sacher-torta listát ismétlik. Összegyűjtöttem 25 meglepő tényt a nyugati szomszédunkról: a világ legrégebbi működő állatkertjétől a 42 kilométeres jégbarlangon és Hallstatt kínai másolatán át az első hivatalos levelezőlapig, amelyet Ausztria-Magyarország postája adott ki.
Ausztriát a legtöbben a hegyek, a síelés és Bécs miatt ismerik, a közös történelem miatt pedig közelebb áll hozzánk, mint bármelyik nyugati ország. Mégis rengeteg olyan különlegesség kapcsolódik hozzá, amit én sem tudtam korábban, pedig minden évben legalább egyszer meglátogatjuk ezt a csodálatos országot.
Miről lesz szó?
- 1. Az „Österreich” név több mint ezeréves
- 2. Az ország közel kétharmada hegyvidék
- 3. A Großglockner alá 1935 óta autóút vezet
- 4. A világ legnagyobb jégbarlangja Salzburg mellett van
- 5. Hallstattban van a világ legrégebbi sóbányája
- 6. Hallstattnak Kínában ikertestvére van
- 7. A schönbrunni állatkert a világ legrégebbi működő állatkertje
- 8. A Riesenradot csak a pénzhiány mentette meg
- 9. A bécsi kávéház szellemi kulturális örökség
- 10. A croissant bécsi eredete inkább legenda
- 11. A Wiener Schnitzel csak borjúból készülhet
- 12. Eredeti Mozartkugel csak egy cégtől van
- 13. Bécs Európa egyetlen bortermelő fővárosa
- 14. A Red Bull egy thai ital osztrák változata
- 15. A Swarovski egy cseh születésű üzletember tiroli cége
- 16. A Monarchia két állam volt egy uralkodóval
- 17. Sisi megtanult magyarul, és Gödöllőt kapta ajándékba
- 18. Az első hivatalos levelezőlapot Ausztria-Magyarország adta ki
- 19. Burgenland 1921-ig Magyarország része volt
- 20. A Semmering-vasút az első igazi hegyi vasút
- 21. A himnusz dallamát nem biztos, hogy Mozart írta
- 22. Október 26. a semlegesség napja
- 23. A Sound of Musicot Ausztriában alig ismerik
- 24. December 5-én a Krampusz jár
- 25. Arnold Schwarzenegger szülőháza múzeum
- Ausztria számokban
- Gyakori kérdések
- Képek Ausztriáról
1. Az „Österreich” név több mint ezeréves
Az ország német neve, az Österreich, először egy 996. november 1-jén kelt oklevélben bukkan fel, ostarrîchi alakban. Az iratot III. Ottó császár állította ki: egy birtokot adományozott benne Gottschalk freisingi püspöknek. Az eredeti oklevelet ma a müncheni Bajor Főállami Levéltár (Bayerisches Hauptstaatsarchiv) őrzi (forrás).
A szó a Bajor Hercegség keleti határvidékére utalt, nagyjából „keleti terület” jelentéssel. Az oklevél így Ausztria egyfajta „születési anyakönyve”, 1996-ban az ország ennek ezredik évfordulóját ünnepelte.
Az „Ausztria” ugyanannak a szónak a latin alakja, mint az „Österreich”. Az Österreich szót a középkori latin oklevelek „Austria” alakra latinosították, mert latinul így jól ragozható volt. Magyarul pedig azért a latin alak lett a hivatalos, mert a Magyar Királyságban nagyjából 800 évig a latin volt az írásbeliség nyelve. És a már itt tartunk: az osztrák szó is az ausztriából ered. Ausztria > Ósztria > Osztria, ebből a többes számú „osztriák” jelentette a népet, végül ebből kikopott az i és megmarad „osztrák”-nak.
Végül még egy kis érdekesség, bár az „Austria” hasonlít a latin auster szóra, amely déli szelet, délt jelent, a kettőnek nincs köze egymáshoz, ellentétben Ausztrália nevével, ami viszont valóban az auster szóból jön (Terra Australis, „déli föld”).
2. Az ország közel kétharmada hegyvidék
Ausztria területének 62 százalékát az Alpok foglalja el (forrás). A síkság a keleti peremre, azaz nagyrészt a Magyarországgal és Szlovákiával határos területekre jellemző: a Bécsi-medencére és Burgenland északi részére.
Az erdő is meglepően sok. A legfrissebb osztrák erdőleltár (ÖWI 2016/21) szerint az erdőterület 4,02 millió hektár, vagyis az ország területének nagyjából 48 százaléka erdő. Ami pedig még meglepőbb és egyben hatalmas eredmény: az 1960-as évek óta az erdőterület folyamatosan nő az országban (osztrák mezőgazdasági minisztérium).
Ausztria átlagos tengerszint feletti magassága kb. 910 méter. Európában a mikroállamok és a kaukázusi országok után az élmezőnybe tartozik. Az uniós és nyugat-európai országok között csak Andorra (1996 m) és Svájc (1350 m) előzi meg. A világon ezzel a 37. a magassági rangsorban. Az élen Bhután (3280 m), Nepál (3265 m), Tádzsikisztán és Kirgizisztán áll. Összehasonlításul: Szlovénia kb. 490 m, Olaszország kb. 540 m, Németország kb. 260 m, Magyarország kb. 143 m.
Még egy érdekesség a hegyekkel kapcsolatban: nem Svájcra, hanem Ausztriára esik az Alpok legnagyobb része, nagyjából 28–29%. Arányait tekintve Svájc területének szintén kb. 60%-a az Alpok, Liechtenstein és Monaco pedig gyakorlatilag teljes egészében az Alpokhoz tartozik, de ezek apró országok.

3. A Großglockner alá 1935 óta autóút vezet
Ausztria legmagasabb hegye a 3798 méteres Großglockner Karintia és Kelet-Tirol határán. A lábánál fekszik a Pasterze, az ország leghosszabb gleccsere, amely az utóbbi évtizedekben látványosan visszahúzódott.
Amúgy érdekesség, hogy a Grossglockner magasság szerint messze nincs az élen. Csak az Alpokban 82 hivatalosan számon tartott 4000 méter feletti csúcs van, és ezek mind magasabbak nála. Viszont a Grossglockner 2424 méterrel emelkedik ki a környezetéből, így viszont az egész Alpokban a második, csak a Mont Blanc előzi meg ebben Franciországban. Ezért hat a Grossglockner a Glocknerstraßéról vagy a Kaiser-Franz-Josefs-Höhéről is ennyire uralkodónak.
A Großglockner Hochalpenstraße építését 1930-ban kezdték, és 1935. augusztus 3-án adták át. Az út 48 kilométer hosszú, 36 hajtűkanyarral, a legmagasabb pontja a 2504 méteres Hochtor. Egy rövid leágazás a 2571 méteres Edelweißspitzéig visz, ez a legmagasabb pont, ahová autóval feljuthunk, itt van kilátó, túraútvonal, parkoló… minden profin kiépítve.
A Glocknerstrasse útdíjas, és csak a nyári félévben járható, nagyjából május elejétől november elejéig. Az aktuális árakat és a nyitvatartást a hivatalos oldalon nézd meg indulás előtt, mert ősszel rövidül a napi nyitvatartás. És még egy tipp: heves esőben inkább várd meg, amíg a vihar elvonul. Saját tapasztalat, az úton nagyon komoly vízátfolyások alakulnak ki néhány perc alatt, amin nagyon könnyű felúszni és sok az óvatlan autós és motoros is, akik azt hiszik, hogy ők tudnak a vizen járni.
4. A világ legnagyobb jégbarlangja Salzburg mellett van
A Werfen fölötti Eisriesenwelt több mint 42 kilométer hosszú barlangrendszer a Tennengebirge mészkőhegyében, és a világ legnagyobb jégbarlangjaként tartják számon. A jég csak az első kilométert borítja, a többi része jégmentes. A barlangot 1879-ben Anton Posselt salzburgi természettudós fedezte fel, de ő csak az első kétszáz métert járta be (forrás).
Látogatni csak vezetéssel lehet, május elejétől október 31-ig. A túra kb. egy kilométer, 1 óra 15 perc, nagyjából 1400 lépcsőfokkal, és bent nyáron is fagypont körüli a hőmérséklet. Meleg ruhát és jó cipőt vigyél, előre foglalj online jegyet és készülj rá, hogy gyalog kell megtenni oda-vissza egy hosszabb szakaszt a szabadban is, akkor is ha esik. Az egész programra kb. 3 órát számolj.
Az Eisriesenwelt mellett további három jégbarlang látogatható Ausztriában:
- Dachstein-Rieseneishöhle (Obertraun, Felső-Ausztria): a Hallstatti-tó fölött, a Krippenstein-kötélpálya mellett van, és az UNESCO-világörökség része.
- Hundalm Eis- und Tropfsteinhöhle (Tirol, Wörgl közelében, kb. 1520 m): a jégbarlang és a cseppkőbarlang egyben. Csak gyalog érhető el, Angerbergből vagy Hinterthierseeből kb. 2,5 óra. A vezetés kb. 30 perc, 122 lépcsővel.
- Eiskogelhöhle (Werfenweng, Tennengebirge, közel az Eisriesenwelthez): ez nem kiépített turistabarlang. Június elejétől október végéig csak előzetes bejelentkezéssel látogatható, a salzburgi barlangkutató egyesülettel.

5. Hallstattban van a világ legrégebbi sóbányája
A hallstatti Salzwelten a világ legrégebbi sóbányája, a látogatóként 7000 évnyi sóbányászat történetét láthatod. A sókitermelés a Kr. e. 8–5. században már biztosan jelentős volt, és a só megtartotta a korabeli textil-, fa- és bőrleleteket is. A korai vaskori Hallstatt-kultúrát is erről a faluról nevezték el (forrás).
Salzburg neve is a sóból ered. A város a Salzach folyón sót szállító uszályokról kapta a nevét, amelyekre már a 8. században vámot vetettek ki. A „burg” itt nem várat, hanem települést jelent, így a gyakori „sóvár” fordítás pontatlan, valójában „sótelepülés” (forrás).
Ausztriában három sóbánya látogatható és mindhármat a Salzwelten üzemelteti:
- Salzwelten Hallstatt: a világ legrégebbi sóbányája. 2026-ban felújítás miatt zárva volt, augusztus 29-én nyitott újra.
- Salzwelten Altaussee (Stájerország): ma is működő sóbánya. A második világháború alatt itt rejtették el a nácik által elrabolt műkincseket, köztük a genti oltárt.
- Salzwelten Salzburg (Bad Dürrnberg, Hallein mellett, Salzburgtól kb. 20 km): bányavasút, fa csúszdák, és csónakkal át lehet kelni egy földalatti sós tavon.
6. Hallstattnak Kínában létezik egy ikertestvére
2012 júniusában derült ki, hogy a China Minmetals állami bányavállalat a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban, Huizhou mellett teljes méretben lemásolta Hallstattot: a főteret, a templomtornyot és a színes házakat. A tervről már 2011-ben megjelentek az első hírek (RFE/RL).
A másolat azóta forgatási helyszín is lett: 2022-ben a koreai Money Heist: Korea sorozat egyik részét vették fel itt. Az eredeti Hallstattban 2020-ban kb. 780-an éltek. A templom melletti csontkamrában (Beinhaus) több mint 1200 koponya van, ebből kb. 600 festett, mert a szűk temetőben kevés volt a hely.

7. A schönbrunni állatkert a világ legrégebbi működő állatkertje
A Tiergarten Schönbrunnt 1752-ben alapították a schönbrunni kastélypark részeként, és már abban az évben látogatókat is fogadott. Ma is a világ legrégebbi működő állatkertjeként tartják számon, és a kastéllyal együtt az UNESCO-világörökség része (forrás).
A pandáiról is ismert: 2007-ben itt született Európa első, természetes úton fogant óriáspandája, és 2016-ig még négy kölyök született, köztük egy ikerpár. Ha Bécsben jársz, és szeretnéd meglátogatni, szánj rá fél napot, mert a kastélyparkkal együtt bejárni több óra.
8. A Riesenradot a pénzhiány mentette meg a bontástól
A Prater óriáskereke, a Riesenrad 1897-ben épült Ferenc József uralkodásának 50. évfordulójára. Walter Basset angol mérnök építette, 64,75 méter magas és eredetileg 30 kabinja volt (forrás).
1916-ban kiadták rá a bontási engedélyt, de pénz híján sosem hajtották végre. Igen, jól értetted, nem volt pénz a lebontására, ezért maradhatott meg. 1944-ben leégett, 1945-ben kezdték újjáépíteni, és 1947 óta már csak 15 kabinnal forog. Az 1949-es A harmadik ember (The Third Man) című film egyik jelenete a kerék egyik kabinjában játszódik.

Magyar szálak a listában
Négy érdekesség ezen a listán közvetlenül a közös osztrák – magyar múltról szól: a kiegyezés és a Monarchia, Sisi és Gödöllő, az első levelezőlap és Burgenland.
Persze több közös érdekesség is van: a krampusz nálunk is a Mikulás kísérője, a thali Schwarzenegger-múzeum audioguide-ja pedig magyarul is elérhető.
9. A bécsi kávéház szellemi kulturális örökség
A bécsi kávéházi kultúra 2011-ben került fel Ausztria szellemi kulturális örökségeinek jegyzékére, amelyet az osztrák UNESCO-bizottság vezet. A jegyzék leírása szerint a kávéházban az idő és a tér is fogy, de a számlán csak a kávé szerepel.
A legenda szerint az első kávéházat Georg Franz Kolschitzky (Jerzy Franciszek Kulczycki) nyitotta az 1683-as török ostrom után, a hátrahagyott kávészsákokból. Az újabb kutatások szerint viszont az első bécsi kávéházat egy örmény kereskedő, Johannes Diodato nyitotta 1685-ben (forrás).
Ha egy klasszikus kávéházat próbálnál ki Bécsben, a Café Central az egyik legismertebb: Peter Altenberg író még a postáját is ide kérte.

10. A croissant bécsi eredete inkább legenda
Gyakran hallani, hogy a croissant a bécsi kifliből (Kipferl) lett, amelyet a pékek az 1683-as török ostrom után, a félhold mintájára sütöttek. A kifli azonban jóval régebbi: Bécsben már 1227-ben említik „chipfen” néven, több mint 450 évvel az ostrom előtt (forrás).
Az ostromhoz kötött történetet a történészek legendának tartják. Az valószínűsíthető, hogy a francia croissant-t a bécsi kifli ihlette; a párizsi elterjedését sokan August Zang osztrák pék nevéhez kötik, aki Párizsban bécsi pékséget nyitott.
11. Az igazi Wiener Schnitzel csak borjúból készülhet
Az osztrák szabályozás szerint Wiener Schnitzel néven csak borjúhúsból készült rántott szelet árulható. Ha sertésből készül, az étlapon „Wiener Schnitzel vom Schwein” vagy „Schnitzel Wiener Art” a neve.
A „Wiener Schnitzel” kifejezés első ismert írásos említése egy 1831-es szakácskönyvben van. A közismert történet, hogy Radetzky tábornagy 1857-ben Milánóból hozta a receptet, Heinz-Dieter Pohl nyelvész szerint kitalált: egy 1869-es olasz gasztronómiai könyvben bukkan fel először, és eredetileg a milánói borjúszeletről (cotoletta alla milanese) szól (forrás).

12. Az eredeti Mozartkugel és a másolatok
A Mozartkugelt Paul Fürst salzburgi cukrász alkotta meg 1890-ben, hosszas kísérletezés után. Szabadalmat viszont nem kért rá, ezért hamar megjelentek az utánzatok. 1905-ben egy párizsi kiállításon Fürst aranyérmet nyert a Mozartkugellel (forrás).
Egy 1996-ban lezárult per óta csak a Fürst-féle golyó nevezhető „Original Salzburger Mozartkugel”-nek. A többi gyártó más néven árulja, például „Echte Salzburger” vagy „Echte Reber” felirattal. A boltban tehát az „Original” szó mutatja, hogy az 1890-es recept készítőjétől veszel Mozartkugelt.
Mozartnak a csokoládéhoz semmi köze, majdnem száz évvel előtte meghalt. Fürst a halála 100. évfordulója körül a városnak és Mozartnak akart vele tisztelegni, ezért eredetileg „Mozart-Bonbon” néven árulta (a cég története).
A Fürst cukrászdát ma is a család vezeti, 2015 óta az ötödik generáció. A golyókat kézzel készítik a Salzburg melletti Elsbethenben, és csak a saját salzburgi üzleteikben, illetve a webáruházukban árulják (a cég története). Amit a boltok polcain látsz, az többnyire a két nagy gyári márka valamelyike. Az egyik a Mirabell, amelynek „Echte Salzburger” feliratú golyóit évtizedekig a Salzburg melletti Grödigben gyártották. A márka ma az amerikai Mondelez élelmiszeripari konszerné (ennek a cégnek a márkája a Milka is), és 2024 végén leállította a salzburgi gyártást. Azóta a Mirabell golyókat külföldön, a hírek szerint egy kelet-európai üzemben gyártják, és a nevükben már a Salzburg szó sem szerepel (Salzburger Nachrichten). A másik nagy gyártó a német Reber, egy 1865 óta családi kézben lévő cukrászüzem. A golyóit a határ túloldalán, a Salzburgtól 20 km-re lévő bajor Bad Reichenhallban készíti, napi kb. 500 ezer darabot (AFP / Malay Mail).
13. Bécs Európa egyetlen bortermelő fővárosa
Bécs városhatárán belül 622 hektár szőlő van (2016-os adat), és állítólag ezzel ez az egyetlen európai főváros, ahol számottevő bortermelés folyik (forrás). A szőlősök nagy része a város szélén, a Bécsi-erdő lejtőin és a Duna bal partján találhatóak.
A helyi különlegesség a Wiener Gemischter Satz: egy dűlőben vegyesen telepített, együtt szüretelt és együtt erjesztett fajtákból készülő fehérbor. A borokat a termelők a Heurigerekben, vagyis a saját borozóikban árulják; a listát a Wiener Wein oldalán te is meg tudod nézni.
14. A Red Bull egy thai ital osztrák változata
A Red Bull alapja a Krating Daeng nevű thai energiaital, amelyet Chaleo Yoovidhya hozott forgalomba 1976-ban. A név jelentése „vörös gaur”. A gaur egy délkelet-ázsiai vadmarha. Dietrich Mateschitz osztrák vállalkozó egy thai útja során ismerte meg, és 1984-ben Chaleóval közösen alapította meg a Red Bull GmbH-t. Ausztriában 1987. április 1-jén került a boltokba (forrás).
A cég székhelye a Salzburg melletti Fuschl am See, egy nagyjából 1500 lakosú falu a Fuschlsee partján. Maga a tó és a falu is gyöngyörű, a gyár pedig abszolút illeszkedik a tájba, a főútról te is meg tudod nézni a pazar kialakítást. 2025-ben a cég adatai szerint több mint 13,9 milliárd doboz Red Bull fogyott a világon.
15. A Swarovski egy cseh születésű üzletember tiroli cége
Daniel Swarovski Észak-Csehországban született. 1892-ben Armand Kosmann-nal szabadalmaztatott egy elektromos csiszológépet, amellyel ipari méretekben lehetett kristályüveget csiszolni. 1895-ben Kosmann-nal és Franz Weisszel a tiroli Wattensben alapította meg a céget (forrás).
A gyár mellett 1995 októbere óta látogathatók a Swarovski Kristallwelten (Kristályvilágok), Innsbrucktól kb. 20 kilométerre. A fő látványosság a füves domboldalból kinéző óriás, amelynek belsejében a „csodakamrák”, művészek által tervezett installációs termek vannak.
Ausztria az openwonders.hu-n
Ha konkrét kirándulást tervezel, a Rax-Alpok egynapos túrájáról már írtam, felvonóval és jegyárakkal. A Neuschwanstein hosszú hétvége autóval cikkben az út Ausztrián át vezet, matricával és útdíjakkal.
Azóta megjelentek a Weissensee, Hallstatt, a Salzkammergut, Salzburg, Karintia és a Malta-völgy cikkeim is.
16. A Monarchia két állam volt egy uralkodóval
Az 1867-es kiegyezést a magyar országgyűlés május 29-én hagyta jóvá, Ferenc Józsefet és Erzsébetet pedig június 8-án koronázták magyar királlyá és királynévá a budai Mátyás-templomban. Ettől kezdve Ausztria és Magyarország külön kormánnyal és parlamenttel működött, közös uralkodóval (forrás).
Közös maradt a külpolitika, a hadsereg és a haditengerészet, valamint ezek költségeire egy közös pénzügyminisztérium. A vámszövetséget és a gazdasági feltételeket tízévente újra kellett tárgyalni. A Monarchia 1878-tól Bosznia-Hercegovinát is igazgatta, 1908-ban pedig annektálta; erről a Bosznia történetéről szóló cikkben írtam. A kettős monarchia az első világháború végén, 1918-ban szűnt meg.
17. Sisi megtanult magyarul, és Gödöllőt kapta ajándékba a magyaroktól
Erzsébet királyné 1857-ben járt először Magyarországon, és élete végéig kötődött az országhoz. Megtanult magyarul, és a kiegyezés előtt a magyarok ügyét támogatta az udvarban. Andrássy Gyula, akit pártfogolt, lett a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnök (forrás).
A koronázás után a magyar nemzet a gödöllői kastélyt adta ajándékba a királyi párnak, Erzsébet a következő évben főleg itt élt. A királynét 1898. szeptember 10-én Genfben Luigi Lucheni olasz anarchista gyilkolta meg. Hogy Sisi miért volt rokona és barátja II. Lajos bajor királynak, azt a Neuschwanstein-kastélyról szóló cikkben írtam le.
18. A világ első hivatalos levelezőlapját Ausztria-Magyarország adta ki
1869. október 1-jén jelent meg az osztrák–magyar postánál a világ első hivatalos levelezőlapja, a Correspondenz-Karte, előre nyomtatott értékjeggyel. Az ötletet Emanuel Herrmann közgazdász dolgozta ki (forrás).
A lap 2 krajcárba került, a levél 5 krajcárba, és az első hónapban 1,4 millió darab fogyott el. Herrmann egyébként a rövidebb „Postkarte” nevet javasolta, a posta mégis a Correspondenz-Karte mellett döntött.

19. Burgenland 1921-ig Magyarország része volt
Ausztria legkeletibb tartománya, Burgenland az első világháború után került Ausztriához. A trianoni béke (1920) Ausztriának ítélte, a birtokba vétel 1921-ben fejeződött be. Sopron és környéke az 1921. decemberi népszavazás alapján Magyarországnál maradt, ezért nem lett része a tartománynak (forrás).
A név négy egykori nyugat-magyarországi vármegye német nevéből származik, amelyek mind „-burg”-ra végződtek: Pressburg (Pozsony), Wieselburg (Moson), Ödenburg (Sopron) és Eisenburg (Vas). Ma kb. 302 ezren élnek itt, a fővárosa Eisenstadt (Kismarton), és a horvát mellett magyar kisebbség is él a tartományban. Itt van Ausztria legmélyebb pontja is: Apetlon határában, Hedwighof 114 méterrel van a tengerszint felett.
A burgenlandi turisztikai oldal a legjobb kiindulópont, ha a Fertő-tó osztrák partját néznéd meg. A Fertő/Neusiedlersee kultúrtáj 2001 óta közös osztrák–magyar UNESCO-világörökség.

20. A Semmering-vasút a világ első igazi hegyi vasútja
A Gloggnitz és Mürzzuschlag közti Semmering-vasutat 1848 és 1854 között építették Carl von Ghega tervei alapján, mintegy 20 000 munkással. A 41 kilométeres pályán 14 alagút és 16 viadukt van, több közülük kétszintes. Gyakran nevezik a világ első igazi hegyi vasútjának, és 1998 óta UNESCO-világörökség része (forrás).
A pálya ma is a Bécs–Graz vasútvonal része, így egy menetrend szerinti vonatból is végignézheted. A Semmering szomszédjában emelkedik a Rax, erről egy külön cikket írtam: Rax-Alpok egy nap alatt.

21. A himnusz dallamát nem biztos, hogy Mozart írta
Az osztrák himnuszt, a Land der Berge, Land am Strome kezdetű dalt 1946. október 22-én fogadták el hivatalosan, akkor még szöveg nélkül. A szöveget Paula von Preradović írta, 1947 februárjában hagyták jóvá (forrás).
A dallamot sokáig Mozartnak tulajdonították, a Szabadkőműves-kantátához kapcsolódó dal (K. 623a) alapján. A zenetörténészek ezt ma kétségesnek tartják, és inkább Johann Holzernek vagy Paul Wranitzkynek tulajdonítják. 2012. január 1-jétől a szöveg nemsemleges lett: a „nagy fiak hazája” sorba a lányok is bekerültek (Heimat großer Töchter und Söhne), a „Brüderchören” szó helyett pedig „Jubelchören” szerepel.
22. Október 26. Ausztria örökös semlegességének napja
Az osztrák államszerződést 1955. május 15-én írták alá a bécsi Belvedere-kastélyban, ezzel ért véget a négyhatalmi megszállás. Az utolsó megszálló csapatoknak október 25-ig kellett elhagyniuk az országot (forrás).
Másnap, október 26-án a parlament alkotmányos törvényben mondta ki Ausztria örökös semlegességét. Ez a nap ma Ausztria nemzeti ünnepe (Nationalfeiertag), 1965-ig a zászló napjának hívták. Ha ilyenkor utazol, számíts arra, hogy a boltok zárva vannak.
23. „A muzsika hangja” Ausztriában szinte ismeretlen
„A muzsika hangja” (eredeti címén The Sound of Music) 1965-ös amerikai zenés film, Julie Andrews főszereplésével, Robert Wise rendezésében. Igaz történeten alapul. Maria, a salzburgi Nonnberg-apátság fiatal novíciája 1926-ban nevelőnőnek kerül Georg von Trapp volt sorhajókapitány családjához, aki özvegyen nevelte hét gyerekét. A filmben a gyerekeket énekelni tanítja, a kapitány beleszeret, összeházasodnak, és az 1938-as Anschluss után a család a nácik elől az Alpokon át gyalog menekül el Ausztriából. A film öt Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb filmét és a legjobb rendezőét, és Amerikában meg Ázsiában sokan ma is erről a filmről ismerik Ausztriát (forrás).
A valóság egy kicsit más volt. Maria valójában a kapitány egyik lányának lett a tanítója, és csak később vette gondjaiba a többi gyereket is. 1927-ben házasodtak össze a Nonnberg-apátságban, és még három közös gyerekük született. A család nem gyalog, hanem 1938 szeptemberében vonattal hagyta el Ausztriát: Olaszországon és Anglián át jutottak el az Egyesült Államokba. Ott Trapp Family Singers néven énekkarként léptek fel, később Vermont államban telepedtek le, ahol a családi szálloda ma is működik. Maria 1949-ben könyvet írt a történetükről. Ebből készült 1956-ban a nyugatnémet „Die Trapp-Familie” című film, ebből lett 1959-ben a Broadway-musical, végül abból az 1965-ös hollywoodi film (forrás).
Ausztriában a hollywoodi film megbukott: Salzburgban mindössze három napig vetítették. A német nyelvterületen a közönség addigra már ismerte a történetet az 1956-os német filmből és az 1958-as folytatásából, és ma is ezeket tartják a „hiteles” Trapp-filmnek. A salzburgiaknak nem tetszettek az osztrák viselettől eltérő jelmezek, és az sem, hogy népdalok helyett broadway-es dalok szólnak benne. A filmet a nyugatnémet közönség sem fogadta jól, részben a náci téma miatt.
A külföldi turisták viszont a film miatt kezdtek Salzburgba járni. A forgatási helyszínek nagy része ma is látogatható: a Mirabell-kert, ahol a „Do-Re-Mi” jelenetet vették fel, a Nonnberg-apátság, a Leopoldskron kastély tóparti terasza, és a Mondsee-i bazilika, ahol az esküvőjelenet készült. A Panorama Tours 1972 óta szervez buszos túrát ezekre a helyszínekre, évente kb. 50 ezer utassal. 2007-ben a becslések szerint már évi 300 ezer látogatót hozott a film a városba. A színpadi musicalt Salzburgban csak 2011-ben, a Salzburger Landestheaterben mutatták be először, több mint ötven évvel a Broadway-premier után.
24. Ausztriában is van krampusz
December 5-én este, Szent Miklós napja előtt Ausztriában a Krampusz kíséri a Mikulást: a jókat a Mikulás jutalmazza, a rosszakat a szőrös, szarvas Krampusz ijesztgeti. Magyarországon is ismerjük a krampuszt, de nálunk többnyire kis ördögként jelenik meg a Mikulás mellett. Az osztrák változat más: embermagasságú, bundás alak, faragott fa maszkkal, nagy szarvakkal, hosszú nyelvvel. Láncot és kolompot rázva jár, kezében nyírfavessző, a hátán kosár, amelybe a hagyomány szerint a rossz gyerekeket viszi el. A virgács is innen ered. Ezt az estét Krampusnachtnak, azaz Krampusz-éjszakának hívják.
Az alpesi régióban ilyenkor tartják a Krampuslaufokat, amikor maszkos fiatalok vonulnak végig az utcákon (forrás). A Krampusz eredete vitatott. Sokan pogány, kereszténység előtti szokásnak tartják, de a történészek szerint erre nincs bizonyíték, mert a figura csak a 16. századtól mutatható ki. A 17. században lett Szent Miklós kísérője: ő vállalta a büntetést, ami a szenthez nem illett. Rokona a Perchtenlauf, egy még régebbi alpesi téli felvonulás, amit inkább a karácsony és vízkereszt közötti időszakban tartanak.
A szokást az 1930-as években a Dollfuss-rezsim betiltotta, később újra feléledt. Az 1950-es években az osztrák kormány még szórólapokat is terjesztett „A Krampusz gonosz ember” címmel, mert féltették tőle a gyerekek lelki egészségét. Az utóbbi évtizedekben viszont reneszánszát éli: egyre több helyen tartanak felvonulást, és a régi faragott maszkok is visszatértek. Hagyomány a krampuszos képeslap is, amit a 19. század óta küldenek egymásnak az emberek, általában tréfás versikével.
A felvonulás nem veszélytelen, mert a Krampuszok néha meg is csapkodják vagy fellökik a nézőket. 2013-ban Kelet-Tirolban, több Krampuslauf után, nyolc sérültet vittek a lienzi kórházba.
25. Arnold Schwarzenegger szülőháza ma múzeum
Arnold Schwarzenegger 1947. július 30-án született a Graz melletti Thalban. Apja, Gustav Schwarzenegger a helyi csendőrség parancsnoka volt, szigorú, katonás nevelést kapott tőle. Arnold tizenévesen kezdett súlyt emelni, 1968-ban, 21 évesen költözött az Egyesült Államokba, szinte angoltudás nélkül. Testépítőként ötször nyerte meg a Mr. Universe és hétszer a Mr. Olympia versenyt. Utána jött a filmes karrier, többek között a Terminátor (1984) tette világhírűvé, majd 2003 és 2011 között Kalifornia kormányzója volt (forrás).
Osztrák állampolgárságát megtartotta, 1983 óta amerikai állampolgár is. Ausztria általában nem engedi a kettős állampolgárságot, ezért Schwarzenegger a honosítása előtt külön engedélyt kért, és meg is kapta.
Szülővárosával nem mindig volt felhőtlen a viszonya. Graz labdarúgó-stadionja 1997-től az ő nevét viselte. Viszont 2005 decemberében Kalifornia kormányzójaként elutasította egy halálra ítélt, a Crips banda egyik alapítója, Stanley „Tookie” Williams kegyelmi kérvényét. Ausztriában a halálbüntetést elítélik, és grazi politikusok aláírásgyűjtést kezdtek a stadion átnevezéséért. Schwarzenegger megelőzte őket: levélben kérte, hogy vegyék le a nevét a stadionról, és visszaküldte a várostól 1999-ben kapott díszgyűrűt is (NBC News). A stadion azóta is más néven működik.
Szülőháza, a Herberstein grófok egykori erdészháza 2011 óta múzeum. Itt nőtt fel a családjával. A kiállítás a gyerekkorától a testépítésen és a filmeken át a kaliforniai kormányzóságig mutatja be az életét, és az audioguide magyarul is elérhető. Nyitvatartás és jegyek a múzeum hivatalos oldalán.
Ausztria számokban
A legfontosabb adatok egy helyen, a legfrissebb elérhető források szerint.
| Adat | Érték |
|---|---|
| Terület | 83 879 km² |
| Népesség (2026. január 1., előzetes) | 9 219 113 fő |
| Bécs lakossága (2026. január 1., előzetes) | 2 042 036 fő |
| Szövetségi tartományok | 9 |
| Szomszédos országok | 8 (leghosszabb határ: Németország, 801 km) |
| Alpesi terület aránya | 62% |
| Erdőterület (ÖWI 2016/21) | 4,02 millió ha (kb. 48%) |
| Legmagasabb pont | Großglockner, 3798 m |
| Legalacsonyabb pont | Hedwighof (Apetlon), 114 m |
| Vendégéjszakák (2025) | 157,27 millió (rekord) |
| Vendégérkezések (2025) | 48,17 millió |
| Szőlőterület Bécsben (2016) | 622 ha |
Pénznem és árfolyam: Ausztria
Árfolyam: euró
1 € = 363,32 Ft
Ausztria pénzneme: euró (EUR).
- 10 € = 3 633 Ft
- 50 € = 18 166 Ft
- 100 € = 36 332 Ft
- 10 000 Ft = 27,52 €
MNB hivatalos devizaárfolyama, 2026. november 4. Tájékoztató középárfolyam: a bankok és pénzváltók ennél kedvezőtlenebb árfolyamon váltanak. Bankkártya vagy készpénz?
Gyakori kérdések
Mi Ausztria legmagasabb hegye?
A 3798 méteres Großglockner Karintia és Kelet-Tirol határán. Alá vezet a Großglockner Hochalpenstraße, amely nagyjából május elejétől november elejéig járható, útdíjas, és a legmagasabb pontja a 2504 méteres Hochtor.
Tényleg Mozart írta az osztrák himnusz dallamát?
Valószínűleg nem. A dallamot 1946-ban Mozartnak tulajdonítva fogadták el, de a zenetörténészek ma inkább Johann Holzernek vagy Paul Wranitzkynek tulajdonítják. A szöveget Paula von Preradović írta, 2012 óta nemsemleges formában énekelik.
Miért hívják Burgenlandnak, és mikor lett osztrák?
A név négy nyugat-magyarországi vármegye (Pozsony, Moson, Sopron, Vas) „-burg” végződésű német nevéből jön. A terület a trianoni béke alapján 1921-ben került Ausztriához, Sopron és környéke azonban a népszavazás után Magyarországnál maradt.
Valóban a schönbrunni a világ legrégebbi állatkertje?
A ma is működő állatkertek közül igen: a Tiergarten Schönbrunnt 1752-ben alapították, és azóta folyamatosan működik. A schönbrunni kastéllyal és a parkkal együtt az UNESCO-világörökség része.
Ausztriából származik a croissant?
Részben. A francia croissant-t valószínűleg a bécsi kifli (Kipferl) ihlette, de az a történet, hogy a kiflit az 1683-as török ostrom után találták ki, legenda: Bécsben már a 13. században ismerték.
Miért nem ismerik az osztrákok a Sound of Musicot?
Az 1965-ös film Ausztriában megbukott, Salzburgban csak három napig vetítették. Az osztrákok addigra már az 1956-os német Trapp-család filmet ismerték, és idegennek tartották a broadway-es dalokat. A turizmus viszont épít rá: Salzburgban 1972 óta vannak Sound of Music túrák.
Tudtad, hogy a „szervusz” latinul van?
Az osztrákok servus köszönése és a mi szervuszunk a latin „servus humillimus, domine spectabilis” rövidülése, jelentése nagyjából „alázatos szolgád”. Ma semmi alázat nincs benne: Ausztriában, Dél-Németországban és nálunk is baráti köszönés (forrás).
Képek Ausztriáról










