Weissensee: a karintiai tó, ahová szinte minden évben visszajárunk

A Weissensee 930 méteren fekvő, motorcsónak nélküli tó Karintiában: falvak, Weissensee Card, felvonó, hütték, kempingek, kerékpározás és téli korcsolyázás 2026-os árakkal.

Frissítve: 2026. 11. 02.

Kb. 10 éve találtunk rá a Weissensee-re, és azóta szinte minden évben itt szállunk meg, amikor Karintiába jövünk. És igen, azóta Ausztria más tájaira és tartományaiba sokkal ritkábban utazunk, annyira beleszerettünk ebbe a régióba. Még egy plusz pont: ennyi idő alatt is alig változott a tó és a környéke, a helyiek nagyon vigyáznak rá, hogy megtartsák olyannak, amilyennek szeretik. A 11,6 km hosszú, 930 méter magasan fekvő tó Budapesttől kb. 580 km-re van. Nyáron a program fürdés, túrázás, kerékpározás, supozás, csónakázás, télen pedig Európa legnagyobb természetes jégfelülete található itt. A part kétharmada beépítetlen, és magáncélú motorcsónak egyáltalán nincs a vízen, sőt semmilyen szennyező jármű.

Szerintem a Weissensee a világ egyik legnagyszerűbb helye, és még közel is van. Nincs túl sok ember, minden gyönyörű és karban tartott, és rengeteg aktív program van. Egyáltalán nem turistás, kevés az étterem, és nincsenek szórakozóhelyek. Kirándulni, sportolni, pihenni, fürödni és sétálni lehet. Aktívan feltöltődni és közben kizárni a nyüzsgést, pörgést, a kötelező programokat.

Ebben a cikkben mindent bemutatok a Weissensee-ről, amit az évek során megtapasztaltam, amit a falvakról, a Weissensee Cardról, a felvonóról, a hüttékről, a kempingekről, a kerékpározásról és a téli korcsolyázásról tudni érdemes.

Miért a Weissensee?

Ha néhány szóban kellene elmondanom, miért ez a kedvenc helyem Ausztriában: gyönyörű, természetközeli hely, sok aktív kikapcsolódási lehetőséggel és hasonló érdeklődési körű vendégekkel.

Miért ez a kedvenc helyem?

Közel van. Budapestről egy nap alatt odaérsz autóval.

Nincs túl sok ember. Minden gyönyörű és karban tartott.

Rengeteg aktív programlehetőség van. Kirándulás, sport, pihenés, fürdés és séta, csónakázás, supozás.

Nem turistás. Ide nem járnak turista buszok, nincs sok étterem, nincsenek szórakozóhelyek. Aki ide érkezik, legalább egy hétre jön, egy napra nem is nagyon találsz szállást itt.

Ezért is szeretem ennyire: itt nem akarnak több turistát, mint amennyivel kényelmes együtt élni. Nagyon kevés új épület épül, nem nőnek gomba mód új apartmanházak és hotelek. Nincs egy óvárosa vagy bazársora, ami miatt ide tömegesen megérné elhozni a buszos turistákat. Nincs „rövid” program, nincs sétálóutca, még a hajókázás a tavon is legalább 2 óra. A parkolás drága, ha nem itt szállsz meg, és kevés a parkolóhely (részletek lent).

Ez nem csak az én benyomásom, a számok is ezt mutatják. Weissensee községnek 758 lakosa volt 2026 elején, a tó partjának kétharmada beépítetlen, és a tavat nem kerüli meg autóút. Benzinmotoros csónakkal csak néhány engedélyes szolgáltató járhat, erről a tóról szóló részben írtam részletesebben.

Milyen a Weissensee tó?

A Weissensee a Gailtali-Alpokban (Gailtaler Alpen), Karintia délnyugati részén fekszik, 930 méteres tengerszint feletti magasságban. A Naturpark Weissensee adatai szerint 6,5 km² a vízfelülete, ezzel Karintia negyedik legnagyobb tava. A vizének 95%-át a tófenéken feltörő források adják.

A hivatalos turisztikai oldal ivóvíztisztaságúnak írja a vizét. A karintiai tójelentés (Kärntner Seenbericht) 37. kiadása kiemelte a vízminőségét, és 12,5 méteres átlátszóságot mért. Annak ellenére, hogy majdnem 1000 méter magasan van, nyáron a víz 25 °C-ig is felmelegszik a sekélyebbik oldalán. Merthogy a tónak két oldala van: egy rendkívül mély és egy sekély oldal, a két rész pedig ott válik el egymástól, ahol a híd átszeli a tavat. Míg az egyik oldalon kb. 5 méter az átlagos mélység, a másik oldal legnagyobb mélysége 99 méter.

AdatÉrték
Tengerszint feletti magasság930 m
Hossz11,6 km
Szélességkb. 900 m
Legnagyobb mélység99 m
Vízfelület6,5 km²
Partvonal23 km, ebből egyharmad beépített
Nyári vízhőmérsékletlegfeljebb 25 °C
Átlátszóság (tójelentés)12,5 m
Natúrpark2006 óta, 7640 hektár
Forrás: Naturpark Weissensee, weissensee.com – Wassersport, weissensee.com – Nachhaltig reisen (2026)

A Weissensee-t 2006. május 9-én nyilvánította natúrparkká Karintia tartomány. A 7640 hektáros védett terület öt célt követ: a táj védelmét, a szelíd turizmust, az ismeretterjesztést, a helyi gazdaság támogatását és a kutatást. 830 virágos növényfaj él itt, köztük a boldogasszony papucsa, és 154 madárfajt tartanak nyilván.

Motorcsónak, jetsky, quad és off-roadozás nincs. A karintiai tavak hajózási rendelete (K-RSS 6. §) szerint a Weissensee-n magáncélra nem közlekedhet belső égésű motoros csónak. Benzinmotorral csak a személyhajók, a hivatásos halászok és legfeljebb három engedélyes szolgáltató (például a vízisí-vontatás) járhat, de őszintén szólva, én nem nagyon láttam még őket sem motorcsónakkal, sőt szerintem senkit sem láttam még vízisíelni a tavon. A bérelhető csónakok legfeljebb 500 wattos villanymotorral mehetnek, de ez sem jellemző, sőt még vízibicikli is kevés van. Vannak viszont facsónakok evezőlapáttal, amelyeket több szálláshely is ingyen a vendégek rendelkezésére bocsát, és hozhatod a saját SUP-odat vagy bérelhetsz is.

A tó keleti része a legvadabb. Weissensee község felől a keleti partra (Ostufer) csak gyalog, hegyi kerékpárral vagy hajóval lehet eljutni. A gyalogos ösvény nagyon szép, évente legalább egyszer végigsétálunk rajta. Autóval csak a túloldalról, Stockenboi felől vezet út a keleti végre.

Melyik faluban szállj meg?

Weissensee község hét településből áll: Techendorf, Gatschach, Neusach, Naggl, Oberdorf, Kreuzberg és Tröbelsberg (utóbbi kettő a parttól távolabb, néhány épületből álló kisebb lakott rész). A Wikipédia szerint 192 szálláshely működik a Weissensee körül. A keleti part egy kis darabja már Stockenboi községhez tartozik.

  • Techendorf (167 lakos): Weissensee központja. Itt van a tavat átszelő híd, a Weissensee Information (Techendorf 78), a felvonó völgyállomása, a Knaller strand és kemping, és egy Spar bolt. Ha autó nélkül akarsz mindent elérni, ez a legkényelmesebb.
  • Gatschach (142 lakos): a hajóútvonal nyugati végén fekszik.
  • Neusach (201 lakos): hajóállomás és csónakkölcsönző. A Ronacherfelsnél indul innen a Slow Trail a keleti partra, és az Alm hinterm Brunn hütte is innen érhető el egy óra alatt.
  • Naggl (45 lakos): hajóállomás, a Naturparkbus óránként köti össze a felvonó völgyállomásával, de gyalog is kb. 30 perc alatt besétálhatsz Techendorfba.
  • Oberdorf (194 lakos): mi mindig itt szállunk meg, erről lent írok.
  • Kreuzberg és Tröbelsberg: néhány szálláshely és Hütte található itt, a tóparttól távolabb.
  • Ostufer (keleti part, Stockenboi): nem falu, hanem a tó keleti partja, egyben a hajók végállomása. Itt van a Dolomitenblick vendégház és a Terrassencamping Ronacher.

Hol szállunk mi?

Kb. 10 éve mindig ugyanott szállunk meg, Oberdorfban. Ez egy néhány lakásos apartmanház saját tehenészettel. Nagyon büszkék a helyre, gazdálkodnak, erdészek, igazi helyi emberek.

Saját stégjük van csónakkal, amit bármikor ingyen használhatunk. A Weissensee-kártya is jár a szálláshoz, így amíg ott vagyunk, a felvonó, a hajó és a Naturpark-busz teljesen ingyenes (a kártyáról lent írok). Mi a felvonót rendszeresen használjuk, a hajóra pedig akkor van szükség, amikor gyalog körbesétáljuk a tavat, mert ahol a Laka hegy a partot éri, ott nincs turistaút, vagy hajóval, vagy nagyon nagy kerülőúttal jutnánk csak el Nagglba. Meg különben is jólesik egy kávé a hajón néhány óra séta után. Szóval a Weissensee-kártya nagyon jól jön, sokat lehet vele spórolni.

Milyen szállások vannak, és mennyibe kerülnek?

Vannak 4 csillagos luxusszállodák, kisebb vidéki hotelek és apartmanházak (Ferienwohnung, FeWo) is. Hostellel én nem találkoztam. A szállás drága, ez egy ilyen hely. A PremiumCARD-partnereknél viszont benne van az árban a Weissensee-kártya, így a felvonóra, a hajóra és a buszra nem kell külön fizetned. Van néhány szállás, ami nem PremiumCARD-partner, szóval érdemes körültekintően választani. Ha nincs kint a foglalási oldalon vagy a weboldalon, hogy partnerek, akkor nem azok. Egy-két napra nem vagy csak nagyon drágán találsz szállást. A helyiek célja itt a „slow” turizmus, nem akarnak napi váltást, sok turistát. A legtöbben minimum egy hétre érkeznek, de sokan jönnek Németországból is, jellemzően 2–3 hétre. Van egy évkönyvük is, amiben mindig bemutatják, hogy kik azok a vendégek, akik már évek, sőt évtizedek óta visszajárnak ebbe a régióba. Számomra ez is nagyon szimpatikus.

Olcsóbb alternatíva szállásra a kemping (a két parti kempinget lent írom le), vagy egy szállás nem közvetlenül a tóparton, például Weißbriachban, ahonnan kb. 15 perc autóval a tó.

A hivatalos oldalon külön listája van az ökocímkés szállásoknak, a kerékpárosbarát szállásoknak és az egész évben nyitva tartó helyeknek.

Mit tud a Weissensee Card?

A „Weissensee Card” két külön kártyát jelent: a Gästekarte Weissensee vendégkártyát és a Weissensee-PremiumCARD-ot. Az első kedvezményeket ad, a második a helyi közlekedés nagy részét ingyen biztosítja.

Gästekarte: kedvezménykártya, például a felvonójegy árából. A teljes listát a rendezvényfüzet tartalmazza. Őszintén szólva, ezzel a kártyával 10 év alatt egyszer sem találkoztam.

PremiumCARD: csak a partnerszállások adják, érkezéskor a szállásadótól kapod. Azonnal használható, az elutazás napján éjfélig érvényes, és névre szól. A hivatalos oldal szerint akár heti kártyaként is megvásárolható: nyáron 160, télen 97 euróba kerül, ha esetleg olyan szálláson szállsz meg, ahol nem jár.

SzolgáltatásNyár 2026Tél 2026/27
Naturparkbusingyen, 05.01.–10.26.ingyen, 12.19.–02.28.
Weissensee Bergbahn (felvonó)ingyen, MTB-szállítással, 05.01.–10.26.csak 2027.01.07.–01.17.
Menetrendi hajókingyen (kerékpár és kutya nem), 05.01.–10.26.nincs hajózás
Állomási transzfer (Greifenburg)kedvezményes, 05.01.–10.27.kedvezményes, 12.19.–02.28.
Túrabusz reggel 7–8 közöttingyen (kártya nélkül 6 euró/fő/út)–
Régiós buszok (Hermagor, Kötschach-Mauthen, Lesachtal)ingyen–
Jég és sífutópálya–ingyen, egész szezonban
Heti kártya ára160 euró97 euró (10 év felett)
Forrás: Weissensee-PremiumCARD, Inklusivleistungen 2026 és 2026/27

Hogy megéri-e, könnyű kiszámolni. Két felnőtt felvonójegye oda-vissza 48,40 euró, egy hajóút Techendorfból a keleti partra 12,50 euró/fő (és onnan vissza is kell jönni valahogy, a busz pedig nem opció), a buszjegy 4 euró/fő/nap. Egy felvonós és hajós nap (felvonó oda-vissza, hajó a keleti partra és vissza, busz) egy felnőttnek 53,20 euró, így a 160 eurós heti kártya kb. három ilyen nappal megtérül. A felvonó a Kärnten Card bónuszpartnere is, azaz nem ingyenes vele, de kedvezményesen használhatod; a Kärnten Cardról külön cikkben írtam.

Tipp szállásfoglalás előtt

Foglalás előtt nézd meg a PremiumCARD-partnerek listáját. Egy partnerszálláson nem kell buszjegyet, felvonójegyet és hajójegyet venned.

Mitől fenntartható a Weissensee?

A Weissensee fenntarthatósága nem egy „greenwashing” maszlag, itt tényleg szabályozzák a turizmust és a környezetvédelmet, a szabályokat pedig betartják, sőt a helyiek büszkék rá, hogy egy rendkívül élhető környezetet tartanak fenn.

  • Natúrpark 2006 óta, 7640 hektáron, a tópart kétharmada beépítetlen.
  • Nincs tókörüli autóút, és magáncélú benzinmotoros csónak sem járhat (részletek fent).
  • Parkolási díj célhoz kötve: a bevételt a hivatalos oldal szerint forgalomcsillapításra és a natúrpark védelmére fordítják.
  • Közösségi közlekedés: Naturparkbus, állomási transzfer Greifenburgból és „Fred”, a 100% zöld árammal töltött elektromos autómegosztó.
  • MS Alpenperle: a Müller-hajótársaság szerint Ausztria első elektromos-hibrid hajója, 250 utasnak.
  • Tagságok: Alpine Pearls 2013 óta, Klímaszövetség (Klimabündnis) és e5-energiahatékonysági program.
  • Ökocímke: a Nassfeld-Pressegger See, Lesachtal és Weissensee régió Karintia első úti célja az Osztrák Ökocímkével (Österreichisches Umweltzeichen).
  • Díjak: Európai Turisztikai és Környezetvédelmi Díj, Európai Falumegújítási Díj, Az év natúrparkja 2014.
  • Slow Food Travel: a régió a világ első Slow Food Travel úti célja, ahol a vendégek közvetlenül a helyi termelőkkel találkoznak.

Az sem bonyolult, amit tőlünk kérnek azért, hogy fenntartsák ezt a csodálatos helyet olyannak, amilyen. A hivatalos „Natürlich wir” program négy kérése: maradj a jelzett utakon, vigyázz az állatokra és a növényekre, ne nyúlj a kulturális leletekhez, és csak azt hagyd ott, amit te is szívesen találnál. Ha saját csónakot vagy horgászfelszerelést viszel, olvasd el a horgászoldal tájékoztatóját a quaggakagyló behurcolásának elkerüléséről.

Hajózás, strand és vízi sportok

A Weissensee-n 2026-ban május 1. és október 26. között járnak a menetrendi hajók, két családi társaság üzemelteti őket: a Winkler és a Müller. Nyolc kikötő van: Gatschach, Techendorf, Neusach, Naggl, Ronacherfels, Paterzipf, Kleine Steinwand és a keleti part (Dolomitenblick). Jegyet a hajón tudsz venni, nincsenek jegyárusító standok, a Müllernél online is vehetsz jegyet (a gyakorlatban ez felesleges).

Szakasz (Winkler, egy út)Felnőtt jegy 2026
Gatschach – Techendorf5,00 euró
Techendorf – Neusach5,00 euró
Techendorf – Naggl6,50 euró
Techendorf – Ronacherfels8,00 euró
Techendorf – Ostufer (Dolomitenblick)12,50 euró
Gatschach – Ostufer (Dolomitenblick)13,00 euró
Forrás: Schifffahrt Weissensee – Winkler, Fahrpreise 2026

A hajó nem csak sétahajózás. Túrák és kerékpáros utak visszajárataként is használják, és a Slow Trail végén mi is használjuk egy rövid szakaszra. A hajókra kutyát és kerékpárt is fel lehet vinni (felár ellenében). Hogy melyik hajótársasággal érdemes menni? Mindegy. Amelyik hajó éppen indul. Nem versenytársai egymásnak, a menetrendben kiegészítik egymást, hogy mindenkinek legyen megfelelő pihenőideje. Nem állnak a hajók előtt behívó emberek, nincsenek jegyüzérek. Kicsit bonyolultnak tűnik, hogy minden kikötőnél két tábla is van időpontokkal, de ha szemfüles vagy, megtalálod az összesített táblát is. Amúgy meg mindegy, arra a hajóra szállsz fel, ami legközelebb jön abba az irányba, amelyikbe mész. A PremiumCARD mindkét társaság hajójára érvényes, ha pedig jegyet veszel, mindkettőnél ugyanaz a tarifa és mindkét hajón kedves, mosolygós, barátságos, segítőkész emberekkel fogsz találkozni. A kávé is ugyanolyan finom, a süti pedig ugyanolyan száraz bolti vacak mindkét társaság hajóján.

Hajóval oda-vissza kb. 2 óra, ha nem itt szállsz meg, elég borsos az ára: Techendorfból a keleti partig és vissza 25 euró/fő (2026). A PremiumCARD-dal ingyenes.

Strand. A legismertebb a techendorfi Strandbad Knaller, június elejétől szeptember közepéig. 2026-ban a napijegy 7,50 euró felnőtteknek, 4,50 euró gyerekeknek, a családi jegy 20 euró, 14 óra után a felnőtt jegy 5,50 euró. A napozóágy 9 euró/nap, a SUP 15 euró/óra. A kemping vendégei ingyen használhatják, a napi vendégek kutyáját nem engedik be.

Ingyenes fürdőhelyek. Ne úgy képzeld el, mint egy átlagos tavat, ahol a partot nyaralók vagy strandok szegélyezik. Itt nádasok vannak, egy részén privát stégek, máshol erdők és kempingek. A nádasoknál sok helyen kis ösvény vezet a vízhez, és ott ingyen bemehetsz, néhol még padok és kisebb füves részek is vannak. De itt kevés az egész nap a vízparton pihenő turista, hiszen annyi mindent lehet csinálni.

Vízi sportok. SUP-ozásra tökéletes hely. Evezős- és villanycsónakot, kenut, kajakot és SUP-ot a techendorfi híd északi végénél lévő Waterpointnál és Neusachban a Domenig csónakkölcsönzőnél bérelhetsz. Van vízisí, wakeboard és búvárbázis is, a vízisport-oldal az összes kölcsönzőt felsorolja, én nem próbáltam egyiket sem és nem is láttam senkit 10 év alatt, aki használta volna.

Horgászat. Május 10. és november 20. között horgászhatsz, egy jeggyel az egész tavon. Szezonjegyet a Weissensee Informationben vagy a Gasthaus Wassermannban lehet venni, a 2026-os árakat és szabályokat a horgászoldalon találod.

Weissensee Bergbahn: nyitvatartás és jegyár 2026

A Weissensee Bergbahn négyüléses ülőlift. A tó délnyugati partján, 956 méteren lévő völgyállomásról 12 perc alatt visz fel 1324 méterre. A hegyi állomásról indulnak az utak a Naggler Almra (kb. 15 perc), a Kohlröslhüttéhez (kb. 2 óra) és a Golzra, valamint három hegyi kerékpáros trail és le is lehet sétálni a hegyről több útvonalon keresztül.

  • Május 1. – június 3. és szeptember 23. – október 26.: 9–16 óra
  • Június 4. – szeptember 22.: 9–17 óra
  • Szüneti napok: október 5., 6., 12., 13., 19. és 20.
  • Rossz időben nem jár, és zivatar miatti leállásnál nincs visszatérítés.
Jegy (nyár 2026)FelnőttIfjúsági / nyugdíjasGyerek
Oda-vissza24,20 euró20,60 euró14,50 euró
Egy út (fel vagy le)16,20 euró15,60 euró10,30 euró
Napijegy kerékpárral45,20 euró45,20 euró30,00 euró
4 órás jegy kerékpárral39,20 euró39,20 euró25,00 euró
Kutya4,50 euró/út
PremiumCARDingyeningyeningyen
Gyerek: 15 év alatt, ifjúsági: 18 év alatt, nyugdíjas: 65 év felett. Szülővel a 10 év alatti gyerek 2026-ban ingyen utazik. Forrás: Weissensee Bergbahn, Sommerpreise 2026

Karintiában a hegyi túrázást szeretem a legjobban: felvonóval fel, lefelé pedig, ahol lehet, gyalog jövünk le. A Weissensee-nél ez is megoldható, a Naggler Almtól egy erdészeti út vezet le a völgyállomásig, érthetően és jól kitáblázva.

Ha szereted az ilyen felvonós túrákat, nézd meg a Rax-Alpok egynapos túráját is, az Budapesthez jóval közelebb van.

Melyik hüttéhez menj fel?

A tó feletti havasi legelőkön (Alm) több vendéglátó hütte működik, a legtöbb május és október között. A környéken a hivatalos oldal szerint több mint 200 km jelzett túraút van 930 és 2300 méter között. Az alábbi hütték nyitvatartását és menetidejét forrásból ellenőriztem.

HütteMagasságHonnan, mennyi időNyitva
Naggler Alm1320 ma felvonó hegyi állomásától 10-15 perc (15 m szint)december–március és május–október
Kohlröslhütte1534 ma Naggler Almtól kb. 1,5-2 óra, emelkedő ösvényen (Geißrücken) vagy a földútonmájus közepétől október közepéig (2026-ban október 18-ig); meleg konyha 11–16 óra
Alm hinterm Brunn1279 mNeusachból panorámaúton 1 óra, 350 m szintjanuár–március és május–október
Hermagorer Bodenalm–a felvonó hegyi állomásától induló úton; havasi sajtüzem
Forrás: weissensee.com – Almen & Hütten, a hütték saját oldala, Bergwelten hüttelapok (2026)

Napközben érdemes bármelyik hegyi hüttébe felmenni, mert mind nagyon jó. Ha nincs sok időd, akkor csak a Naggler Almig menj, a felvonótól 10 percre, egy adag lencsés egytálételre.

Naggler Alm. A legkönnyebben elérhető hütte, gyerekkel is. A konyha regionális és bio alapanyagokból főz, és vegán ételek is vannak, nagy kiülős terasszal, de zárt tér is van a hűvösebb napokra. Csak készpénzzel tudsz fizetni, így legyen nálad euró (erről bővebben: bankkártya vagy készpénz külföldön). A hütte mellett egy 30–40 perces, babakocsival is járható körút megy a „Mugel” nevű domb körül.

Kohlröslhütte. Családi hütte 1534 méteren, 1947 és 1949 között épült. A villanyt saját napelem adja, a fűtéshez saját fát használnak, a víz saját forrásból jön. A Bergwelten téli leírása szerint a felvonó hegyi állomásától oda-vissza 8 km és 288 m szintemelkedés, kb. 3 óra. Innen a Golz csúcsára (2004 m) is fel lehet menni, a Naggler Almtól számolva 2,5–3 óra. Nagyon jól főznek, de legalábbis nagyon megéhezel, mire felsétálsz ide és jól fog esni bármi, amit adnak. Viszont sokkal kisebb a külső része, mint a Naggler Almnak, és ebédidőben megesik, hogy nincs hely, vagy összeültetnek másokkal. Ez már csak így megy egy hegyi Hüttében és nem biztos, hogy érdemes várnod, mert folyamatosan érkeznek a túrázók.

Alm hinterm Brunn. 1279 méteren, Neusach fölött. Fatüzelésű tűzhelyen főznek, szállás nincs. Ez jó választás, ha a felvonó nem jár, mert gyalog egy-másfél óra alatt fel lehet jutni, elektromos biciklivel meg kb. 20-30 perc alatt.

Mielőtt elindulsz

A felvonó rossz időben nem jár, a nyitvatartást reggel nézd meg. A hütték nyitvatartása évente változik, a Kohlröslhütte például 2026 szeptemberében és októberében hétfőnként tartott szünnapot.

Hegyi túrához a hivatalos oldal biztonsági tanácsokat is ad. Az utasbiztosításnál nézd meg, hogy a hegyi mentést is fedezi-e.

Hol egyél és vásárolj?

Nincs sok étterem, de ami van, az jó és helyi. Nem viszik túlzásba a nyitvatartást, de ez a hely nem is erről szól. A hütték mellett ezeket ajánlom:

  • Monis Eck (Techendorf): ha a Naggler Almra sincs időd vagy kedved, itt tudsz enni egy bosnát vagy currywurstot.
  • Pisztrángosok: kettő van a tó nyugati partja mentén, a sétaút mellett közvetlenül. Ha valamelyik nyitva van, egy kis harapnivalóra ott is megállhatsz.
  • Pizzéria Techendorfban: magyarok nyitották, hogy még mindig ők viszik-e, nem tudom. Nagyon finom olasz pizzát csinálnak.
  • Pizzéria a felvonó lábánál: hagyományosnak tűnő, hütte jellegű hely, ott horvátok készítik a friss, kemencében sült pizzát.

Egyetlen Spar bolt van a tó körül, a techendorfi Spar Knaller, de abban minden van. Pékség is egy van összesen. Csütörtökönként kis piac van Techendorf apró főterén.

Hol sétálj a tóparton?

A legszebb tóparti séta a Slow Trail: Neusachból, a Ronacherfelstől a keleti partig vezet, végig a víz mellett. A hivatalos túraadat szerint 6,7 km, 72 m szintkülönbség és 2,5 óra. A Naturparke Österreich leírása Neusach falutól számolva 8,5 km-rel és 3 órával számol, az út egy része gyökeres erdei ösvény és vannak benne emelkedők is. Babakocsival nem lehet végigmenni.

A keleti parton a Dolomitenblick és a Ronacher’s Einkehr vár, egyik sincs egész évben nyitva. Vissza hajóval jöhetsz, Techendorfig 12,50 euró (2026). Úgy tervezz, hogy elérd az utolsó járatot, mert a keleti partról a falvak felé nincs autóút. Ha a hajót lekésed, mehetsz vissza gyalog, amerről jöttél.

  • Nordufer-Wanderweg: ez kb. 6 km, és a tó északi, sekélyebb része körül visz körbe.
  • Naggler-Alm-Rundweg (Trail 9): körút a havasi legelőn, a felvonóval könnyen elérhető.
  • Slow Trail a Pressegger See-nél: ha a szomszéd tavat is megnéznéd, ott egy 5,8 km-es, 1,5 órás kör van a nádas körül.

A tó körbesétálása (kb. 30 km)

Mi minden évben legalább egyszer körbesétáljuk a Weissensee-t. Pontosabban majdnem az egészet, mert a Laka-hegy egy ponton szinte beleomlik a kristálytiszta tóba. Ott hajóra szállunk 2 állomásra, aztán gyalogolunk tovább. Egy ilyen túra kb. 30 km.

A Laka egy 1851 méter magas, erősen erdős hegy a tó déli oldalán. A rajta átvezető túra a Paterzipf hajóállomástól indul, és a keleti parton, a Dolomitenblicknél ér véget. A hajók ezen a szakaszon Paterzipfnél, Kleine Steinwandnál és a keleti parton (Dolomitenblick) kötnek ki. Az északi parton a Nordufer-Wanderweg, a keleti rész felé a Slow Trail halad a víz mellett, mindkettőt nagyon egyszerű követni, eltévedni szinte lehetetlen.

Mosdó is van több helyen a tó körül, legalább négyet kapásból tudnék mondani konkrétan a túraút mentén, van, ami ingyenes, és van, amiért 1 eurót kell fizetni.

Mielőtt nekivágsz

A hajó 2026-ban május 1. és október 26. között jár, ősszel ritkábban, ezért a hajós szakaszt a menetrendhez igazítsd.

PremiumCARD nélkül 1–2 állomás 5–9,50 euró/fő (Winkler, 2026). Jegyet a hajón veszel.

Kerékpározás a Weissensee körül

A Weissensee inkább hegyi kerékpáros, mint tó körbetekerős hely, mert a tavat a part mentén nem kerüli meg út. A hivatalos kerékpáros oldal szerint 13 jelzett MTB-útvonal van összesen 160 km hosszan, három természetes trail és egy pumptrail a felvonó völgyállomásánál. Innen tovább lehet menni a „World of Mountains & Lakes” hálózatra, amely Ausztriában és Olaszországban 650 km-nyi utat köt össze.

  • Kék (könnyű): aszfalt- és murvás utak, legfeljebb 250 m szint
  • Piros (közepes): legfeljebb 900 m szint
  • Fekete (nehéz): főleg murvás utak, legfeljebb 1400 m szint
  • Black Diamond (nagyon nehéz): hosszú egynyomos szakaszok, 1400 m felett

Kerékpárt és e-biket a techendorfi Alpensportnál (Techendorf 15) és a gatschachi Hotel Arlbergerhofnál lehet bérelni, de időben gondoskodj a foglalásról, mert gyorsan elkelnek a biciklik. A felvonóval is fel lehet vinni a kerékpárt a hegyre (9 euró/út a jegyen felül), a hajón a kerékpár nincs benne a PremiumCARD-ban, a Naturparkbus pedig egyáltalán nem szállít kerékpárt.

A biciklit és az e-biket érdemes több nappal, főszezonban akár egy héttel előre lefoglalni. A hídnál lévő Intersport Alpensport Seepavillon is azt írja, hogy nagy a kereslet, és online előre foglalhatsz.

Ha hosszabb túrára vágysz, a Dráva menti kerékpárút (Drauradweg) Greifenburgnál, kb. 10 km-re halad el a natúrpark alatt. Visszafelé a Greifenburgból induló állomási transzfer 10 euróért viszi a kerékpárt, de csak szállásvendégeknek, előzetes foglalással.

Kempingek a Weissensee partján

A Weissensee partján több kemping van. Kettő közvetlenül a vízparton fekszik, a harmadik pedig az út túloldalán, de mindegyiknek saját fürdőhelye van.

Camping Knaller (Techendorf). Több mint 60 éve működik, a kempingvendégek ingyen használják a szomszédos Strandbad Knallert, és külön kutyás rész is van. 2026-ban a főszezon június 21. és szeptember 6. között van, az elő- és utószezon április 30. és november 2. közé esik. Télen is nyitva van, a 2026/27-es téli árak már fent vannak.

Camping Knaller, nyár 2026FőszezonElő- és utószezon
„Kamen” hely (lakókocsi, nagy lakóautó, családi sátor)33 euró/éj22 euró/éj
„Leitn” hely (busz, kis sátor)17 euró/éj13 euró/éj
Felnőtt (üdülési díjjal)16 euró/fő/éj13 euró/fő/éj
Kutya6,50 euró/éj4,50 euró/éj
Tavaszi és őszi ajánlat, 2 fő–40 euró/éj, legalább 3 éj
Az ár tartalmazza az áramot, a zuhanyt és a strandot. Foglalás csak online, 100 euró előleggel. Forrás: Camping Knaller, Preise Sommer 2026

Terrassencamping Ronacher (keleti part, Mösel 6, Stockenboi). Teraszás kemping a beépítetlen keleti parton, májustól októberig. Autóval a „Weissensee Ost” táblákat kell követni az út végéig. A strandbelépő benne van az árban, kenut, SUP-ot és vízibiciklit is bérelhetsz, a szauna 15 euró/fő/nap. A 2026-os árakat az oldal letölthető árlistájában találod.

A harmadik a Seecamping Müller, a személyes kedvencem, a tó nyugati csücskében. Ami itt zavaró lehet, hogy a nyugati partot megkerülő gyalogos- és kerékpárút keresztülmegy a kempingen, így folyamatos az átmenő forgalom a kempingben.

Korcsolyázás a befagyott Weissensee-n

Télen a Weissensee Európa legnagyobb természetes jégfelülete: a hivatalos oldal szerint 6,5 km², a jég akár 40 cm vastag. November végén a sekély nyugati részen elkezd fagyni, és december közepétől március elejéig lehet használni.

  • Korcsolyázás: összesen 25 km körpálya és egy 400 méteres gyorskorcsolya-pálya.
  • Egyéb jégsportok: jégkorong, Eisstock (osztrák jégcsúsztatós játék), jég alatti búvárkodás, lékes horgászat, lovasszán.
  • Kölcsönzés: korcsolyát és sífutó felszerelést a techendorfi Alpensport ad bérbe. A 2025/26-os szezonban szerda kivételével minden nap nyitva volt, a 2026/27-es nyitvatartást az oldalukon nézd.
  • Korcsolyaiskola: több is van, kezdőknek és haladóknak.
  • Téli programok még: 40 km sífutópálya, családi síterület a Naggler Almon, hótalpas és téli túrák.

A jég használatáért a napi vendégek 10 éves kortól 9 eurós napi karszalagot fizetnek, ez a sífutópályára is érvényes. A karszalagot a Weissensee Informationben, az önkormányzatnál és a jégen dolgozó „Eisbutlereknél” lehet megvenni. A PremiumCARD-partnerszállások vendégeinek ingyenes.

Alternatív Elfstedentocht. A holland Tizenegy város túrát (Elfstedentocht) csak akkor rendezik meg Frízföldön, ha elég vastag a jég, ezért a hollandok évek óta a Weissensee-n tartják az alternatív változatot. A szervezők szerint 2027-ben január 19. és 28. között lesznek a túrák és a versenyek. Ha csendes téli hetet tervezel, ezt az időszakot foglalás előtt nézd meg.

Jégbiztonság

A jégfelületet egy jégmester (Eismeister) és csapata gondozza és ellenőrzi. Csak a preparált, szabaddá nyilvánított részen korcsolyázz.

A jég állapotát, a megnyitott területeket és a sífutópályákat a napi téli jelentés és az aktuális téli információk oldala mutatja, kérdéssel a Weissensee Informationt hívd (+43 4713 2220).

Hogyan jutsz el Budapestről a Weissensee-hez?

Autóval Budapestről Techendorfig kb. 580 km az út, 6,5–7 óra megállások nélkül. A leggyorsabb útvonal: M1 Győrig, M85 Csornáig, M86 Szombathelyig, a Bucsu–Schachendorf határátkelő után a B63-on az A2-es autópályáig, azon Graz, Klagenfurt és Villach mellett a hermagori lehajtóig. Innen a B111-en Hermagorig, majd a B87-es Weißensee Straße-n a Gitschtalon át érsz a tóhoz.

Google Térkép

A térkép a Google szolgáltatása, betöltésekor a Google sütiket helyezhet el a böngésződben. Ha elfogadod a sütiket, a térképek maguktól betöltődnek. Részletek: adatkezelési tájékoztató.

A hivatalos odajutási oldal Villach felől a Spittal an der Drau és Greifenburg felőli utat is megadja. Télen hóláncot ajánlanak az autóba.

  • Magyar e-matrica: a 10 napos országos matrica 2026-ban 6900 Ft, az aktuális árat a nemzetiutdij.hu oldalon nézd meg.
  • Osztrák matrica: a 10 napos 12,80 euró, az 1 napos 9,60 euró (2026, ASFINAG). 2027-től csak digitális matrica lesz, a téli utakra ez már vonatkozik.
  • Üzemanyag: 2026. október 22-én a 95-ös benzin országos átlagára 645 Ft/l volt (holtankoljak.hu), Ausztriában a szeptemberi átlag 1,91 euró/l. Az aktuális osztrák árakat a Spritpreisrechner mutatja.

Vonattal. Az ÖBB vonataival Greifenburg-Weissensee állomásig jöhetsz (Spittal–Lienz vonal), menetrend az oebb.at oldalon. Innen a szállásvendégeket az állomási transzfer viszi a szállásig: Gästekartéval 40 euró/fő oda-vissza, PremiumCARD-partnerszállásról 10 euró/fő/út, 10 éves kor alatt ingyenes. Az előző nap 18 óráig kell foglalni. A legközelebbi repülőtér Klagenfurt, kb. 120 km.

Parkolás a Weissensee-nél

A parkolás drága, ha nem itt szállsz meg, és elég kevés a parkolóhely. Ez szándékos: a hivatalos oldal szerint a parkolási díjat forgalomcsillapításra és a natúrpark védelmére fordítják.

A natúrpark minden nyilvános parkolója fizetős: a falvakban 1,80 euró/óra vagy 12 euró/nap, a szezonális parkolókártya 75 euró. Olcsóbb a Praditzban lévő P2 (Ertl) parkoló 4 euró/nap áron, a P1 8 euró/nap, mindkettő tartalmazza az autóban ülők napi buszjegyét. A Naturparkbus 9–17 óra között jár (12:15–13:15 szünet), főszezonban és télen félóránként, egyébként óránként; a napijegy 4, a heti jegy 25 euró.

Mikor menj a Weissensee-hez?

A Weissensee egész évben jó, de két holtszezon van: novemberben és áprilisban a hajók és a felvonó nem járnak, a jég pedig még nem, vagy már nem használható. Egyébként szeptember végétől már egyre kevesebb étterem tart nyitva Ausztriában és nem csak a november, hanem az október is közelít a holtszezonhoz. Ha csendesebb időszakban szeretnéd meglátogatni a tavat és nem zavar, ha nincsenek nyitva az éttermek, akkor jó választás a május és az október is.

IdőszakMit csinálhatszIdőjárás
Május–júniushajó, felvonó, túrák, a hütték nagy része nyitva, a strand június elejétőlmájusban átlag 18 °C napi maximum
Július–augusztusfürdés (a víz 25 °C-ig), minden program, felvonó 9–17 órajúliusban átlag 23,9 °C maximum, ez a legcsapadékosabb időszak (150–164 mm/hó)
Szeptember–októbertúrák, kerékpár, hajó és felvonó október 26-ig, horgászat november 20-igoktóberben átlag 13,9 °C maximum
December közepe–március elejekorcsolyázás, sífutás, síelés a Naggler Almonjanuári átlag −3,6 °C
Forrás: weissensee.com (2026-os nyitvatartások), Wikipédia – Weißensee (Kärnten), GeoSphere Austria klímaátlag 1991–2020

Mennyi idő kell? Hosszú hétvégére (2–3 éj) belefér a Slow Trail, egy felvonós nap a Naggler Almmal és a Kohlröslhüttével, és egy strandnap – de akkor a szállást ne a Weissensee partjára tervezd. Egy hét (6–7 éj) alatt a Golzra, az Alm hinterm Brunnhoz és a hegyi kerékpáros utakra is jut idő. Egy éjszakára ide nem érdemes elindulni.

Mennyibe kerül a Weissensee?

Az alábbi példa két felnőttre szól, három éjszakára, nyáron, saját autóval. Az üzemanyagot 7 l/100 km fogyasztással és kb. 1150 km oda-vissza távolsággal számoltam. Ebből kb. 460 km Magyarországon van (Budapest–Bucsu oda-vissza), erre a magyar, a többire az osztrák árat vettem.

TételÁr (2026)PremiumCARD-dal
Üzemanyag itthon, kb. 32 liter (645 Ft/l)kb. 21 000 Ftugyanannyi
Üzemanyag Ausztriában, kb. 48 liter (1,91 euró/l)kb. 92 euróugyanannyi
Magyar e-matrica, 10 napos6900 Ftugyanannyi
Osztrák matrica, 10 napos12,80 euróugyanannyi
Felvonó oda-vissza, 2 fő48,40 euró0
Hajó Techendorf–Ostufer, 2 fő, egy út25,00 euró0
Naturparkbus, 2 fő, 1 nap8,00 euró0
Strandbad Knaller, 2 fő, 1 nap15,00 euró15,00 euró
Parkolás, ha a szállásnál nincs4–12 euró/nap4–12 euró/nap
Kemping (Knaller, főszezon, „Kamen” hely, 3 éj)195 euró–
Szálloda, apartmanlásd a hivatalos szállásoldalt–
Étkezéslásd a hütték és éttermek oldalát–
Forrás: a cikkben linkelt hivatalos oldalak, 2026-os árak

Szállás, étkezés és parkolás nélkül ez kb. 28 000 Ft és 201 euró, a kempinggel együtt 28 000 Ft és 396 euró. PremiumCARD-partnerszálláson a felvonó, a hajó és a busz kb. 81 euróval kevesebb. A túrákhoz és a strandhoz jól jön a csomagolási listám egy 4–5 napos útra.

Mivel kombinálhatod?

A Weissensee jó kiindulópont Karintiához. Télen a PremiumCARD-dal a hivatalos oldal szerint busszal eléred Karintia legnagyobb síterületét, a Nassfeldet. Nyáron a szomszédos Pressegger See és a Gail-völgy is közel van, de mi rendszeresen csillagtúrázunk innen akár a Kölnbrein-gáthoz, a Mölltalba vagy akár a Großglocknerhez is. Karintia látnivalóiról és a Kärnten Cardról külön cikkem van, és a Malta-völgyről és a Kölnbrein-gátról is írtam egy hosszú hétvégés programot.

Techendorf (Weissensee) időjárás és árfolyam

Techendorf (Weissensee): 7 napos előrejelzés

Most: 5 °C, borult · frissítve 11.05. 11:19 (magyar idő)

Techendorf (Weissensee) időjárás-előrejelzése a következő 7 napra
NapIdőMaxMinCsapadék
Ma nov. 5.részben felhős8°1°–
P nov. 6.derült10°1°–
Szo nov. 7.derült7°-1°–
V nov. 8.derült9°-3°–
H nov. 9.borult9°0°–
K nov. 10.többnyire napos11°0°–
Sze nov. 11.részben felhős11°0°–

Előrejelzés: MET Norway, CC BY 4.0. Naponta többször frissül.

Árfolyam: euró

1 € = 363,32 Ft

Ausztria pénzneme: euró (EUR).

  • 10 € = 3 633 Ft
  • 50 € = 18 166 Ft
  • 100 € = 36 332 Ft
  • 10 000 Ft = 27,52 €
36 332 Ft

MNB hivatalos devizaárfolyama, 2026. november 4. Tájékoztató középárfolyam: a bankok és pénzváltók ennél kedvezőtlenebb árfolyamon váltanak. Bankkártya vagy készpénz?

Mikor menj? A legjobb hónapok

Techendorf (Weissensee) esetében a sokéves átlag alapján a legkellemesebb hónapok: június, július és augusztus. A legmelegebb hónap a július (átlagosan 23 °C napi csúcs), a legcsapadékosabb az augusztus (kb. 142 mm).

Techendorf (Weissensee) havi időjárása

HónapNapi csúcsÉjszakaiCsapadékEsős nap
Január2 °C-6 °C60 mm9
Február3 °C-5 °C57 mm8
Március7 °C-1 °C73 mm11
Április12 °C3 °C90 mm14
Május17 °C7 °C125 mm19
Június ★21 °C12 °C121 mm19
Július ★23 °C13 °C137 mm20
Augusztus ★23 °C13 °C142 mm18
Szeptember18 °C9 °C121 mm14
Október14 °C5 °C131 mm12
November8 °C1 °C132 mm12
December3 °C-4 °C81 mm9
★ ajánlott hónap (a 22 °C körüli napi csúcshoz legközelebbi, kevés esős napos hónapok). Esős nap: legalább 1 mm csapadék. Sokéves átlag 1996–2025 között, forrás: NASA Langley Research Center POWER Project (MERRA-2), a hőmérséklet a helyszín 927 m-es tengerszint feletti magasságára korrigálva.

Gyakori kérdések

Hol van a Weissensee, és milyen messze van Budapesttől?

Karintia délnyugati részén, a Gailtali-Alpokban, 930 méteren. Budapestről autóval kb. 580 km, 6,5–7 óra az M1, M86 és az osztrák A2 autópálya, majd Hermagor felől.

Lehet fürödni a Weissensee-ben?

Igen, nyáron a víz 25 °C-ig melegszik, és a hivatalos oldal ivóvíztisztaságúnak írja. A techendorfi Strandbad Knaller június elejétől szeptember közepéig van nyitva, a felnőtt napijegy 7,50 euró (2026).

Mit tud a Weissensee PremiumCARD?

A partnerszállások adják, és nyáron ingyen használhatod vele a Naturparkbuszt, a felvonót és a menetrendi hajókat, télen a jeget és a sífutópályát. Heti kártyaként nyáron 160, télen 97 euróba kerül.

Mennyibe kerül a Weissensee Bergbahn 2026-ban?

A felnőtt oda-vissza jegy 24,20 euró, az egy út 16,20 euró. Szülővel a 10 év alatti gyerek ingyen utazik, a PremiumCARD-dal mindenki ingyen megy fel. A felvonó május 1. és október 26. között jár.

Mikor lehet korcsolyázni a Weissensee-n?

Általában december közepétől március elejéig, az időjárástól függően. A napi vendégek 9 eurós napi karszalagot fizetnek, az alternatív Elfstedentocht 2027-ben január 19. és 28. között lesz.

Szabad motorcsónakkal menni a Weissensee-n?

Magáncélra belső égésű motoros csónakkal nem. Benzinmotorral csak a személyhajók, a halászok és néhány engedélyes szolgáltató járhat, a bérelhető csónakok legfeljebb 500 wattos villanymotorral mehetnek.

Körbe lehet menni a tavat autóval vagy kerékpárral?

Autóval nem, a tavat nem kerüli meg út. A keleti partra a falvak felől gyalog, hegyi kerékpárral vagy hajóval jutsz el, autóval csak Stockenboi felől.

Körbe lehet sétálni a Weissensee-t?

Majdnem. Mi minden évben körbesétáljuk, ez kb. 30 km. A déli parton a Laka-hegy egy ponton szinte beleomlik a tóba, ott 1–2 állomásra hajóra szállunk, aztán gyalog megyünk tovább.

Hol lehet ingyen fürödni a Weissensee-ben?

A nádasoknál sok helyen kis ösvény vezet a vízhez, ott ingyen bemehetsz. Fizetős strand is van, a techendorfi Strandbad Knaller, ahol a felnőtt napijegy 7,50 euró (2026).

Tudtad, hogy…

…a Weissensee vizének kb. 95%-át a tófenéken feltörő források adják, és a natúrpark szerint a tó nemesrák-állománya Európában egyedülálló?

Képek a Weissensee-ről

Fenyvesi Nikoletta

Fenyvesi Nikoletta

Szia, örülök, hogy itt vagy! Imádom felfedezni a világot – egyedül éppúgy, mint családdal vagy barátokkal. Szeretek túrázni, új helyeket bejárni, és szinte minden érdekel, amit egy úti cél kínál. A hétköznapokban virtuális asszisztenciával, outsourcinggal és vállalkozásfejlesztéssel foglalkozom a Delegriánál, ami lehetővé teszi, hogy a munkát és az utazást rugalmasan összehangoljam. Az Open Wonders cikkeiben nem katalógusokból mesélek: azokat a helyeket, élményeket, praktikus tippeket és saját tapasztalatokat osztom meg, amelyeket magam is átéltem az útjaim során.

Cikkek: 173

Ne maradj le az új úti tippekről!

Iratkozz fel az Open Wonders hírlevélre, és elküldöm a legjobb cikkeket, útiterveket és praktikus tippeket.

Bármikor leiratkozhatsz. Az adataidat nem adjuk tovább.