Egy Neuschwanstein hosszú hétvége autóval Budapestről legalább három nap: kb. 760–790 km és 7,5–8 óra vezetés oda, ugyanennyi vissza, közte egy teljes nap a kastélyokra. Ebben a cikkben három kidolgozott programot kapsz, két háromnaposat és egy négynaposat. Az autós napokon is van egy 2–3 órás megálló (Herrenchiemsee, Salzburg, Berchtesgaden vagy Hallstatt), a fő napokon egész napos program, és minden napra van esős tartalék. Szállásnak a Füssen–Reutte régiót javaslom, a határ bármelyik oldalán, a teljes költség két főre kb. 900–1550 euró.
Kétnapos utat nem javaslok. A kastélyokra érdemes egy egész napot szánni, különösen akkor, ha nincs előre megváltott jegyed, és a helyszínen próbálkozol. Két nap alatt az idő nagy része vezetéssel telne, a kastélyra pedig alig jutna néhány óra.
A kastélyok történetéről, a jegyárakról, a lovaskocsiról és a parkolásról a Neuschwanstein kastélyról szóló cikkben írtam részletesen. Itt csak azt ismétlem meg, ami a tervezéshez kell. Ha a kastélyok közül választanál, a belépőket, nyitvatartást és a belső tereket a II. Lajos kastélyai cikkben gyűjtöttem össze.
Miről lesz szó?
- Amit mindhárom programnál tudni kell
- Hol lehet aludni a Füssen–Reutte régióban?
- Jegy a helyszínen és vasárnapi boltzár
- 1. program: Herrenchiemsee, Neuschwanstein, Salzburg (3 nap)
- 2. program: Berchtesgaden, Neuschwanstein, Hallstatt (3 nap)
- 3. program: Herrenchiemsee, kastélyok, Partnachklamm, Salzburg (4 nap)
- Esőprogram: mit csináljunk, ha rossz idő van?
- Mennyibe kerül egy Neuschwanstein hosszú hétvége?
- Mit és miért érdemes megnézni útközben?
- Télen, tavasszal, nyáron, ősszel: mire számíthatunk?
- Mit együnk útközben?
- Aktuális időjárás és 7 napos előrejelzés
- Mikor menj? A legjobb hónapok
- Havi időjárás (sokéves átlag)
- Gyakori kérdések
Amit mindhárom programnál tudni kell
Budapestről Füssenig kb. 760–790 km az út, útvonaltervezők szerint 7–7,5 óra tiszta vezetés. Pihenőkkel és tankolással 8,5–9 óra. A szokásos útvonal az M1, majd Bécs, Linz és Salzburg felé az osztrák A1. Salzburg után két irány választható: a németországi A8-as München felé, vagy az Inn völgye és a Fernpass Tirolon át.
| Szakasz | Táv | Menetidő |
|---|---|---|
| Budapest–Füssen | kb. 745–790 km | kb. 7–7,5 óra |
| Budapest–Reutte | kb. 750 km | kb. 7,5 óra |
| Budapest–Salzburg | kb. 540 km | kb. 5–5,5 óra |
| Budapest–Prien am Chiemsee | kb. 600 km | kb. 6 óra |
| Prien am Chiemsee–Füssen | kb. 200 km | kb. 2,5 óra |
| Salzburg–Füssen/Reutte | kb. 212 km | kb. 2 óra 40 perc |
| Füssen–Hohenschwangau | kb. 5 km | kb. 10 perc |
| Reutte–Hohenschwangau | kb. 17 km | kb. 20 perc |
| Füssen–Linderhof (a Plansee mellett) | kb. 45 km | kb. 1 óra |
| Linderhof–Budapest | kb. 780 km | kb. 7,5 óra |
| Hallstatt–Reutte | kb. 280 km | kb. 3,5 óra |
| Budapest–Hallstatt | kb. 500 km | kb. 5 óra |
Google Térkép
A térkép a Google szolgáltatása, betöltésekor a Google sütiket helyezhet el a böngésződben. Ha elfogadod a sütiket, a térképek maguktól betöltődnek. Részletek: adatkezelési tájékoztató.
Nyisd meg Google Mapsben – innen a telefonodra is átküldheted.
Útdíjak és lezárások 2026-ban
- Magyarország: az M1-re országos e-matrica kell, a 10 napos D1 6900 Ft (2026-os ár). Az e-matricát online is megveheted.
- Ausztria: a 10 napos matrica 12,80 euró, az egynapos csak digitálisan, 9,60 euró (2026-os árak). 2026 az utolsó év, amikor matricát is lehet venni, 2027-től csak digitális lesz. A digitális matricát az ASFINAG oldalán veheted meg.
- Matrica nélküli szakaszok: az A1-en a Walserberg határátkelő és Salzburg-Nord között, az A12-n a kiefersfeldeni határ és Kufstein-Süd között nem kell matrica.
- A9 Pyhrn (csak a grazi kitérőnél): a Gleinalm- és a Bosruck-alagút külön díjas, egy cseh autós portál 2026-os adatai szerint egy útra együtt kb. 19 euró.
- Németország: személyautóra nincs autópálya-díj. A német szabályokat, a parkolást és a környezetvédelmi zónákat az Autóval Németországban cikkben gyűjtöttem össze, a vonatokat és buszokat a tömegközlekedési cikkben, a kerékpárutakat a biciklis cikkben.
- Schwangau, B17: a falun átmenő főút felújítás miatt várhatóan 2026. december közepéig teljesen le van zárva, a terelés Hohenschwangaun át vezet. A kastélyok elérhetők, de hosszabb a menetidő. A részletek a B17 építkezés oldalán vannak.
Nem kell hajnalban indulni
Mindhárom program reggel 6 körüli indulással számol, és az autós napokon is van egy 2–3 órás megálló, így délre már egy látnivalónál vagy. Hazafelé a megálló után kora délután indulsz, és este 20 és 22 óra között érsz haza. Aki korábban indul, hosszabban maradhat a megállónál.
Hol lehet aludni a Füssen–Reutte régióban?
A legjobb bázis a Füssen–Reutte régió. A kastélyok közvetlenül a német–osztrák határon állnak, ezért a német oldalon Füssen, Schwangau, Hopfen am See vagy Pfronten, a tiroli oldalon Reutte, Pflach, Breitenwang, Lechaschau, Pinswang vagy Vils egyaránt 5–25 percre van Hohenschwangautól. Nem az számít, melyik országban alszol, hanem hogy reggel 20 percen belül a parkolóban legyél.
| Oldal | Mellette szól | Ellene szól |
|---|---|---|
| Füssen, Schwangau (német oldal) | Füssenből kb. 5 km a kastélyokig, este élénk óváros éttermekkel, nincs határátlépés és nincs tiroli hétvégi behajtási tilalom. | Drágább: árösszehasonlítók szerint Füssenben egy hotelszoba átlaga kb. 214 euró/éj, a schwangaui háromcsillagosoké kb. 154 euró/éj (2026). |
| Reutte környéke (tiroli oldal) | Olcsóbb: a háromcsillagos szállodák átlaga kb. 146 euró/éj, a nyaralók és apartmanok többsége 100 euró/éj alatt van (2026). Itt van a highline179 függőhíd. | Tirolban hétvégén és ünnepnap behajtási tilalom van a mellékutakon (lent részletezem), Füssen óvárosa 20 percre van. |
Én ár-érték miatt az osztrák oldalt választanám: ugyanazért a pénzért általában tágasabb, jobban felszerelt szobát kapsz, mint a kastélyok alatti német falvakban, ahol a kereslet felhajtja az árakat. Ha viszont hétvégén mész, vagy este szívesen sétálnál egy óvárosban, Füssen környéke kényelmesebb.
Mi 2026 októberében a tiroli oldalon, egy Reutte közeli kis faluban szálltunk meg. Reutte felé a GPS nem Füssenen át vitt, hanem egy kis határátkelőn, az Ammergaui-Alpokon keresztül. Gyönyörű vidék, ez az út lett a kedvencünk. Úgy mész át a határon, hogy észre sem veszed, nincs határátkelő épület. Útba esik II. Lajos egy másik kastélya, Linderhof, és az út a Plansee-nél jön ki, amely délután, ha odasüt a nap, meseszép. Erről a vidékről a Neuschwanstein környéke cikkben írtam bővebben.

Mindkét oldalon jár vendégkártya. Füssenben érkezéskor mindenki megkapja a Füssen Cardot, amellyel ingyen utazol a környék buszain és vonatain. A KönigsCard a partnerszállásokon jár Füssen, az Ammergaui-Alpok és a tiroli Außerfern (Reutte környéke) területén, és több mint 200 szolgáltatást ad ingyen, például a Forggensee hajózást, a Bajor Királyok Múzeumát és a füsseni városi múzeumot. Reutte környékén a szállásadók Aktiv Cardot adnak, amellyel a helyi buszok és az Ehrenberg várrom múzeuma ingyenes. Foglaláskor nem mindegy, melyik kártya jár a szállással, mert ez több belépő árát is megspórolhatja.
Tirolban 2026 májusától szombaton, vasárnap és ünnepnapokon 7 és 19 óra között a mellékutakon behajtási tilalom van az átmenő forgalomnak, Reutte környékén is. Aki a környéken foglalt szállást, mehet, de a foglalási visszaigazolás legyen a telefonodon.
Jegy a helyszínen és vasárnapi boltzár
Neuschwansteinba és Hohenschwangauba a helyszínen is lehet jegyet venni. A Ticket Center lent, Hohenschwangau falu központjában van, reggel 8-kor nyit, és korlátozott számú jegyet árul az adott napra. Az előre foglalt jegy mellett az szól, hogy biztos a helyed, és akkor mész be, amikor szeretnél. Ellene az, hogy másik időpontra szinte lehetetlen átrakni: ha nem érsz oda, rossz az idő vagy bármi közbejön, a jegy elveszhet.
Főszezonban és hétvégén érdemes előre venni, és ez gyakorlatilag az év nagy része: nyár, őszi hétvégék, iskolai szünetek, karácsony környéke. Ilyenkor kb. egy hónappal előre kell foglalni, mert utána kicsi az esély, hogy a kastélyok saját foglalási oldalán még jegyhez jutsz. Ilyenkor van még egy lehetőség: csatlakozhatsz egy szervezett csoporthoz, pl. a GetYourGuide-on találsz ilyet, elég borsos áron. Ezt érdemes nagyon megfontolni, mert maga a kastély vezetett látogatása 30 perc, és nem maradhatsz bent tovább nézelődni.
Ha nem főszezonban és nem hétvégén mész, a helyszínen is kapsz jegyet. Mi 2026. október 26-án, hétfőn voltunk ott. Osztrák nemzeti ünnep volt, a magyar és az osztrák őszi szünet ideje, ezért tartottunk tőle, hogy gond lesz a jegyekkel. 9 óra után pár perccel a Ticket Centerben senki nem állt sorban, egyetlen kassza volt nyitva. Megkaptuk a jegyet, és 10:30-ra is volt még hely a neuschwansteini túrára. A kastélynál ettől függetlenül nagyon sokan voltak.
A Google-értékelések tanácsával egyetértek: ha 7:30-ra odaérsz, még aznapra kapsz jegyet. Október végén viszont bármikor jöhet egy-két napos folyamatos eső, ezért ilyenkor sem venném meg előre a jegyet, de rugalmasan kell tervezni, melyik nap mész. Nem egyszerű. A jegyfoglalás részleteit a Neuschwanstein-cikkben írtam le.
Németországban és Ausztriában is vasárnap és ünnepnapon zárva vannak a boltok. Nyitva van viszont a legtöbb benzinkút-bolt, illetve a pályaudvarok és repülőterek üzletei, ezekben drágábban, szűkebb választékkal vásárolhatsz. Bajorországban egyes kirándulóhelyeken évente legfeljebb 40 vasárnapon kinyithatnak a turistaboltok, de ez az élelmiszerboltokra nem vonatkozik. Az éttermek vasárnap is nyitva vannak, a reggelit és az útravalót viszont szombaton kell megvenni, ha vasárnap is beleesik a programba.
Ezekre a napokra figyelni kell
Bajorországban és Ausztriában is munkaszüneti nap áldozócsütörtök, pünkösdhétfő és úrnapja, Ausztriában október 26. (nemzeti ünnep) és december 8. is. Ilyenkor a boltok zárva vannak, a látnivalók viszont zsúfoltabbak. A 2027-es hosszú hétvégéket itt gyűjtöttem össze.
1. program: Herrenchiemsee, Neuschwanstein, Salzburg (3 nap)
Odaúton Lajos legnagyobb kastélya a Chiemsee szigetén, a fő napon Neuschwanstein, Hohenschwangau, Füssen óvárosa és a Lechfall, hazafelé Salzburg óvárosa. Ez a legkiegyensúlyozottabb változat: kastély, kisváros és egy barokk nagyváros, és mindegyik napnak van fedett tartaléka rossz időre.
1. nap: Budapest – Herrenchiemsee – Füssen vagy Reutte (kb. 800 km)
- 6:00: indulás Budapestről az M1-en, Bécs, Linz, Salzburg, majd a Walserbergnél át Németországba, az A8-on München felé, Bernaunál le.
- 12:00 körül: érkezés Prien am Chiemsee-be (kb. 600 km), parkolás a Prien/Stock hajóállomásnál (3 óráig 5 euró, egész napra 7,50 euró, 2026).
- 12:15–15:15: Herrenchiemsee. Hajóval 15 perc a Herreninsel (oda-vissza 11,50 euró, 2027-től 12,20 euró, a hajón csak készpénzzel fizethetsz), onnan séta az Új Kastélyhoz. A díszterek, köztük a 98 m hosszú Tükörgaléria, csak vezetéssel látogathatók, a II. Lajos Múzeum szabadon. A sziget-összjegy 14 euró (2026). A kastélyig a hajóval együtt kb. egy óra.
- 15:30: tovább Füssen felé (kb. 200 km, München megkerülésével kb. 2,5 óra), érkezés 18:00–18:30 körül, vacsora a szállás közelében.
- Ha esik: Herrenchiemsee esős napon is jó választás, mert a kastély díszterei és a II. Lajos Múzeum fedett, csak a hajóút és a kert szabadtéri. Viharban vagy sűrű ködben a hajó kimaradhat. Ilyenkor az első napon Salzburg jöhet, Herrenchiemsee pedig hazafelé fér bele, mert az A8-as autópálya mellett van.

2. nap: Neuschwanstein, Hohenschwangau, Füssen és a Lechfall, egész nap
- 8:00: indulás a szállásról, 8:15–8:30-ra parkolás Hohenschwangauban (2026-ban 12 euró 6 óráig, utána 1 euró/óra, legfeljebb 16 euró). Négy parkoló van, napközben bármelyik megtelhet. Én a P4-et ajánlom: nekünk volt hely, közel van az Alpsee-hez és a Hohenschwangau kastélyhoz, és innen indul a Marienbrückéhez járó busz is. Elég húzós ár, de ez van. Előre megváltott jegy nélkül egyenesen a falu központjában lévő Ticket Centerbe kell menni, 8-kor nyit.
- Délelőtt: Marienbrücke és Neuschwanstein. Autóval nem lehet felmenni. Fel gyalog kb. 20–25 perc, vagy lovaskocsi (8 euró, kb. 10 perc) vagy busz a Marienbrückéhez (3,50 euró, kb. 10–15 perc, onnan kb. 10 perc gyalog a kastélyig). A lovaskocsi kb. 450 méterrel a kastély alatt áll meg, onnan még kb. 10 perc gyalog. Mi fölfelé lovaskocsival mentünk, lefelé sétáltunk, ez kényelmesen 15–20 perc, és ezt ajánlom. A feljutás módjait a Neuschwanstein-cikkben hasonlítottam össze. Előbb a híd, utána a kastély: később a hídnál brutális tumultus tud kialakulni, egyszerre 100 embert engednek fel, és főszezonban órákig is állhatnak sorba. A kastély vezetett túrája kb. 30 perc. Mi majdnem tíz órára értünk a hídhoz, és akkor még egyáltalán nem volt sor. A turistacsoportok szerintem 11 óra körül érkeznek: amikor 12 körül kijöttünk a kastélyból, már buszokkal is jöttek, és nehezebb volt odaférni a kilátópontokhoz. A busznál reggelente nagyobb a sor, ezért szerintem legalább egy órával a túra előtt oda kell érni, ha a hídra is felmennél, másfél órával (a hivatalos oldal 1,5–2 órát kér).
- Délben: ebéd a faluban, például a Ticket Centerrel szemben lévő vendéglőben vagy a mellette lévő büfében.
- Délután: Hohenschwangau. A kastélyt, ahol Lajos a gyerekkora nagy részét töltötte, szintén csak vezetéssel lehet bejárni (a hivatalos oldal szerint kb. 45 perc). Ha szereted a kastélyokat, mindkettőt érdemes belülről is megnézni. Ha nem vagy oda értük, egy is bőven elég. Mi csak Neuschwansteint néztük meg belülről. Hohenschwangauhoz jegy nélkül is megéri felmenni: a P4 parkoló mellett két szuvenírbolt között lépcső vezet a kastélyhoz, és a várfalon belüli kis parkba ingyen bemehetsz. Közelről nagyon szép a kastély, és gyönyörű a kilátás az Alpsee-re. Utána le lehet sétálni a tó partjára. Az Alpsee-t körbe is lehet sétálni, ez kb. 5,2 km: a hivatalos oldal 1,5 órát ír rá, én nézelődéssel kb. 2,5 órával számolnék. Mi csak lementünk a partjára, a körre nem volt időnk. Ha több napot töltesz a környéken, ajánlom, mert nagyon szép.
- Mennyi idő kell a kastélyokra? Egy kastélybelső, a Marienbrücke, a lesétálás, a Hohenschwangau kastélypark, egy séta az Alpsee-nél és egy perec vagy ebéd valamelyik kis étteremben kb. 4–5, esetleg 6 óra. Ennyi mindenképp kell rá. Ha ráérsz, akár egész napot is eltölthetsz itt, gyönyörű a környék, és múzeum is van.
- 16:00–18:30: Füssen óvárosa és a Lechfall. Hohenschwangauból 10 perc autóval. Az óváros fölé a Hohes Schloss, az augsburgi herceg-püspökök nyári rezidenciája magasodik, az udvar falait illúziófestmények borítják. Alatta áll a volt Szent Mang-kolostor. Innen néhány perc séta a Lechfall: a folyó öt kőlépcsőn zúdul le 7,7 m mélyre, fölötte a König-Max-Steg gyaloghídról a türkiz Lech-szurdokba látsz. Ingyenes, egész évben látogatható.
- Este: vacsora Füssen óvárosában, vagy a tiroli oldalon a kivilágított highline179 függőhíd (10 euró, 22 óráig nyitva).
- Ha esik: a két kastélyt belülről járod be, így a nap nagy része esőben is megy. A Marienbrücke ilyenkor kihagyható, ködben úgysem látszik róla a kastély. Az Alpsee-séta helyett a Bajor Királyok Múzeuma, Füssenben a Hohes Schloss képtára és a Szent Mang-kolostorban működő városi múzeum a jó választás, benne az 1602-ben festett Haláltánc-sorozattal.

3. nap: Füssen – Salzburg – Budapest (kb. 760 km)
- 8:30: kijelentkezés, indulás Salzburg felé (kb. 212 km, 2 óra 40 perc).
- 11:15–14:15: Salzburg. Getreidegasse, a dóm, a Mirabell-kert, és siklóval a Hohensalzburg-erődre (15,50 euró, 2026), ahonnan az egész óvárost látod. Ebédre egy bosna a Getreidegasse 33. alatti Balkan Grillben. A városról a Salzburg turisztikai oldala ad tájékoztatást.
- 14:30: indulás haza (kb. 540 km, 5–5,5 óra), érkezés 20:30 körül.
- Ha esik: Salzburgban esőben is bőven van program. Mozart szülőháza a Getreidegasse 9. alatt, a DomQuartier egy körúton köti össze a dómot, az érseki rezidencia dísztermeit és a Szent Péter-apátság múzeumát, és a Hohensalzburg-erőd termei is fedettek.

2. program: Berchtesgaden, Neuschwanstein, Hallstatt (3 nap)
Ez a hegyek és tavak változata. Odaúton Berchtesgaden: a Königssee vagy a sóbánya (a Kehlsteinhaus a tűz óta zárva), a fő napon a kastélyok, Füssen és a Lechfall, hazafelé Hallstatt vagy helyette a Dachstein barlangjai. Lajos kastélyai közül csak a két hohenschwangauit látod, cserébe a környék két leglátványosabb tájára jut idő.
1. nap: Budapest – Berchtesgaden – Füssen vagy Reutte (kb. 800–860 km)
- 6:00: indulás Budapestről az M1-en, Bécs, Linz, Salzburg, majd Salzburg után Berchtesgaden felé.
- 11:30–12:00: érkezés Schönau am Königssee-be (kb. 570 km), parkolás a tó melletti fizetős parkolóban.
- 12:00–15:00: Königssee. A Königssee-hajó kb. 35 perc alatt ér a Szent Bertalan-templomhoz, a Watzmann keleti fala alá. Útközben a hajós megállítja a hajót, és trombitával megszólaltatja a híres visszhangot. Oda-vissza kb. 23,40 euró (2026). A templom és a mellette lévő vendéglő a hajójáratok idején nyitva van.
- Most zárva: Kehlsteinhaus (Sasfészek). A Kehlsteinhaus 1834 m-en áll, és csak az obersalzbergi parkolóból induló különbusszal, majd egy sziklába vájt lifttel érhető el. A busz és a lift oda-vissza 34,70 euró (2026), a jegy a Dokumentation Obersalzberg (a náci múltat bemutató obersalzbergi múzeum) kiállítását is tartalmazza. Télen zárva van. 2026. október 23-án este a ház kigyulladt, és nagyrészt leégett, a ház és a környéke további intézkedésig le van zárva. Ha újra nyit, tiszta időben érdemes menni, felhőben semmit nem látni.
- Vagy: berchtesgadeni sóbánya. A berchtesgadeni sóbánya egész évben nyitva van, és esőben is jó program: bányavonattal mész be a hegybe, fa csúszdákon csúszol le a mélyebb szintre, és tutajjal kelsz át a föld alatti sótavon. A felnőtt jegy kb. 26,50 euró.
- 15:00: tovább Füssen vagy Reutte felé (kb. 230–290 km, útvonaltól függően 3–3,5 óra), érkezés 18:30 körül.
- Ha esik: a hajó esőben is jár, de viharban, ködben kimaradhat, a Kehlsteinhausból pedig felhőben nincs kilátás. Ilyenkor a berchtesgadeni sóbánya a jó választás.
Fontos: a Kehlsteinhaus leégett
A Kehlsteinhaus (Sasfészek) 2026. október 23-án este kigyulladt, és nagyrészt leégett. A hivatalos oldal szerint további intézkedésig zárva van, és egyelőre nem tudni, mikor lesz újra látogatható. Ezen a napon addig a Königssee, a berchtesgadeni sóbánya vagy a Dokumentation Obersalzberg jöhet szóba. Mi történt, és mi látogatható helyette: Kehlsteinhaus leégett: mi történt, és mi látogatható most.

2. nap: Neuschwanstein, Hohenschwangau, Füssen és a Lechfall, egész nap
A kastélynap ugyanúgy zajlik, mint az 1. programban: reggel a Marienbrücke és Neuschwanstein, délután Hohenschwangau, késő délután Füssen óvárosa és a Lechfall, este Füssen vagy a highline179. Esőben a tartalék is ugyanaz: a kastélyok belseje, a Bajor Királyok Múzeuma és a füsseni múzeumok.

3. nap: Füssen – Hallstatt – Budapest (kb. 780 km)
- 7:30: kijelentkezés, indulás Hallstatt felé (kb. 280 km, 3,5 óra).
- 11:00–14:00: Hallstatt. A sóbánya és a Skywalk a siklóval együtt 49 euró (2027), és legalább 3 órát vesz igénybe. Ha inkább sétálnál, elég a tópart és a templomdomb. A sóbánya üzemeltetője szerint a parkolóhelykeresésre is legalább egy órát kell számolni, főleg a főszezonban, azaz szinte mindig.
- 14:15: indulás haza (kb. 500 km, 5 óra), érkezés 20:00 körül.
- Ha esik: a Salzwelten sóbánya a hegy belsejében van, ott az idő nem számít, a Skywalkról viszont ködben nincs kilátás. A másik fedett lehetőség a Dachstein két barlangja Obertraunban (lásd lent).
Hallstatt mellett vagy helyett: Dachstein-barlangok, 5fingers, St. Wolfgang
Dachstein jégbarlang és Mammut-barlang: Obertraunból, Hallstatttól kb. 10 percre, felvonó visz a Schönbergalm középállomásra, onnan rövid gyaloglás a barlangokig. A Dachstein óriás jégbarlangban jégcsarnokokon és egy függőhídon vezet át a túra, a Mammut-barlang Európa egyik legnagyobb barlangja, fény- és lézerinstallációkkal. A két barlang a felvonóval együtt 50,20 euró (2026), a túrákra a középállomás barlangpénztáránál kell jelentkezni. Bent fagypont körüli a hőmérséklet, kabát kell. Csak a nyári szezonban, 2026-ban november 1-ig. A kettő közül én a jégbarlangot ajánlom. Ha viszont az egész úton csak egy barlang fér bele, akkor nem ezt, hanem a werfeni Eisriesenweltet választanám.
Dachstein, 5fingers: ugyanezzel a felvonóval mész tovább a Krippensteinre (Panorama-jegy 46,70 euró, 2026). A csúcsállomástól 20–30 perc séta az öt ujjat formázó kilátó, amely kb. 500 m mélység fölé nyúlik. Ha a barlangokat és a kilátót is szeretnéd, az All in One jegy 66,20 euró, ez már egy egész napos program.
St. Wolfgang: kevésbé zsúfolt, hangulatos falu a Wolfgangsee partján. Innen indul a Schafbergbahn fogaskerekű 1783 m-re (oda-vissza 61 euró, 2026. április 25. és november 1. között).


3. program: Herrenchiemsee, kastélyok, Partnachklamm, Salzburg (4 nap)
A négynapos változatban három éjszakát töltesz ugyanabban a szállásban, így nem kell csomagolni. A kastélynap után egy teljes nap jut a Garmisch környéki hegyekre: délelőtt a Partnachklamm szurdok, délután Linderhof. Üres nap nincs benne, mindegyiknek megvan a programja és az esős tartaléka.
1. nap: Budapest – Herrenchiemsee – Füssen vagy Reutte (kb. 800 km)
Ugyanúgy, mint az 1. program első napja: 6:00 indulás, délben Herrenchiemsee, este érkezés a szállásra. Ha esik, a tartalék is ugyanaz.
2. nap: Neuschwanstein, Hohenschwangau, Füssen és a Lechfall, egész nap
A kastélynap menete és esős tartaléka is azonos az 1. programban leírtakkal.

3. nap: Partnachklamm, Garmisch-Partenkirchen és Linderhof
- 8:30: indulás Reuttén és Ehrwaldon át Garmisch-Partenkirchenbe (kb. 60 km, kb. 1 óra), parkolás az olimpiai síugrósánc (Olympia-Skistadion) parkolójában.
- 9:30–12:30: Partnachklamm. A sánctól kb. 25 perc séta a szurdok bejáratáig. A Partnachklamm kb. 700 m hosszú, az út a sziklafalba vájt járatokon és a zúgó víz fölött vezet, átjutni kb. fél–egy óra. A jegy 10 euró (2026). A falakról folyamatosan csöpög a víz, ezért jó cipő és vízálló kabát kell. Visszafelé a Partnachalm felé kerülve körtúrát is tehetsz.
- 12:30–13:30: ebéd Garmisch-Partenkirchenben, például a partenkircheni Ludwigstraße festett homlokzatú házai között.
- 14:00–16:30: Linderhof. Garmischból Ettalon át kb. 25 km, fél óra. Útközben megállhatsz az ettali bencés kolostornál, a barokk kupolás templomot érdemes megnézni. A kastély csak vezetéssel látogatható, a túra kb. 25 perc, 5–10 percenként indul. Utána a teraszos park, a vízkaszkád és a mesterséges Vénusz-barlang, amelyet Lajos Wagner Tannhäuserének Vénusz-hegye után építtetett. Az összjegy 18 euró, csak a kastély 11 euró (2026). A mór kioszk felújítás miatt 2028-ig nem látogatható, az aktuális nyitvatartás a hivatalos oldalon olvasható. Télen (október 16-tól április 14-ig) a kastély 10 és 16:30 között van nyitva, jegyet 16 óráig árulnak (2026).
- 17:00: vissza a Plansee partján Reuttébe vagy Füssenbe (kb. 1 óra). Ez az Ammergaui-Alpokon és egy kis határátkelőn át vezető út, amelyről a szállásnál írtam. Este a highline179, ha a kastélynapon nem jutott rá idő.
- Ha esik: a Partnachklamm esőben is járható, és ilyenkor a legvadabb. Nagy esőzés vagy hóolvadás után viszont áradás miatt lezárhatják, ezt a hivatalos oldal jelzi. Ha zárva van, a nap megfordítható: délelőtt Linderhof, ahol a kastély belseje fedett, utána az ettali kolostortemplom és a Wieskirche rokokó belseje, majd Steingadenen át vissza Füssenbe.

4. nap: Füssen – Salzburg vagy Berchtesgaden – Budapest (kb. 760–800 km)
- 8:30: kijelentkezés, indulás Salzburg (kb. 212 km, 2 óra 40 perc) vagy Berchtesgaden (kb. 230–290 km, 3–3,5 óra) felé.
- 11:15–14:15: Salzburg, ahogy az 1. program 3. napján, vagy 11:30–14:30: Königssee (a Kehlsteinhaus most zárva), ahogy a 2. program 1. napján.
- 14:30: indulás haza (Salzburgból kb. 540 km, 5–5,5 óra, Berchtesgadenből kb. 570 km, kb. 6 óra), érkezés 20:30 és 21:00 között.
- Ha esik: Salzburg múzeumai (Mozart szülőháza, DomQuartier) vagy a berchtesgadeni sóbánya.
A megállók cserélhetők
Mindhárom program váza ugyanaz: egy nagy megálló odafelé, egy egész napos kastélynap, egy nagy megálló hazafelé. A megállókat szabadon cserélheted. Odaútra vagy hazafelé: Herrenchiemsee, Salzburg, Berchtesgaden (Königssee, Dokumentation Obersalzberg; a Kehlsteinhaus most zárva), Hallstatt (sóbánya, Skywalk), a Dachstein (jégbarlang, Mammut-barlang, 5fingers), St. Wolfgang és a Schafberg, Werfen és az Eisriesenwelt. A szállás környékén egy-egy fél napra: Füssen és a Lechfall, a Tegelberg, a highline179, a Partnachklamm, Linderhof, Ettal és a Wieskirche. További környékbeli programokat (Plansee, Ehrenberg zipline, várromok, Oberammergau) a Neuschwanstein környéke cikkben találsz.
Egy autós napra csak egy nagy megálló jusson, különben 22 óra után érsz a szállásra vagy haza. A helyszínekről bővebben a megállókról szóló részben írok.
Esőprogram: mit csináljunk, ha rossz idő van?
A kastélyok környékén sok a szabadtéri program, ezért jó, ha minden napra van egy fedett tartalék. Ködben és felhőben a kilátópontok (Marienbrücke, Tegelberg, Kehlsteinhaus, 5fingers, Skywalk, highline179) nem érik meg az árukat.
| Hol | Fedett program | Mennyi idő |
|---|---|---|
| Hohenschwangau | Neuschwanstein és Hohenschwangau termei, Bajor Királyok Múzeuma | fél–egy nap |
| Füssen | Hohes Schloss képtára, városi múzeum a Szent Mang-kolostorban | 2 óra |
| Linderhof, Ettal, Wies | Linderhof kastély, ettali kolostortemplom, Wieskirche | fél nap |
| Chiemsee | Herrenchiemsee Új Kastélya és a II. Lajos Múzeum | 3 óra |
| Salzburg | Mozart szülőháza, DomQuartier, a Hohensalzburg-erőd termei | 3 óra |
| Berchtesgaden | Sóbánya bányavonattal, csúszdákkal, föld alatti sótóval | kb. 2 óra |
| Hallstatt, Obertraun | Salzwelten sóbánya, Dachstein jégbarlang és Mammut-barlang | 3 óra – fél nap |
| Werfen | Eisriesenwelt jégbarlang (csak május 1. és október vége között) | fél nap |
Mennyibe kerül egy Neuschwanstein hosszú hétvége?
Két főre, egy autóval a háromnapos programok kb. 900–1250 euróba, a négynapos kb. 1150–1550 euróba kerülnek 2026-os árakon. A legnagyobb tétel a szállás, utána az üzemanyag és az étkezés, a belépők ehhez képest kisebb tételt jelentenek.
Üzemanyag és útdíj
Oda-vissza kb. 1550 km az út, a helyi kirándulásokkal együtt 1700–1800 km. 7 l/100 km-es átlagfogyasztással ez kb. 120–125 liter benzin. Itthon a 95-ös benzin átlagára 645 Ft/liter, a gázolajé 709 Ft/liter volt 2026. október végén a Holtankoljak szerint. Németországban az E10 országos átlaga 2,13 euró, a dízelé 2,23 euró volt október elején, Bajorország általában az olcsóbb tartományok közé tartozik. Ausztriában szeptember végén Salzburg környékén 1,93 euró körül volt a legolcsóbb Super 95.
Itthon érdemes tele tankolni, és ha kell, Ausztriában, a német határ előtt újra. Az autópálya-pihenők kutjai mindkét országban drágábbak: az ADAC 2026-os felmérése szerint Németországban literenként átlagosan kb. 33 centtel. Az aktuális osztrák árakat a Spritpreisrechner, a németeket az ADAC oldala mutatja. Így az üzemanyag kb. 210–270 euró, dízellel nagyjából ugyanennyi. A magyar és az osztrák 10 napos matrica együtt kb. 32 euró.
Az osztrák matricáról, a matricán felüli szakaszdíjakról (A9, A10, A13), a fizetős panorámautakról és a parkolásról részletesen a Közlekedés Ausztriában cikkben írtam. Ugyanott megtalálod a vonatot, a buszokat és a biciklis tudnivalókat is.
Belépők és parkolás
| Látnivaló | Felnőtt jegy (2026) | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Neuschwanstein | 21 euró | online foglalásnál +2,50 euró/jegy |
| Hohenschwangau | 23,50 euró | online foglalásnál +2,50 euró/jegy |
| Königsticket (mindkét kastély) | 43,50 euró | Schwanenticket a múzeummal: 56 euró |
| Parkolás Hohenschwangauban (P1–P4) | 12 euró | 6 óráig, utána 1 euró/óra, legfeljebb 16 euró |
| Busz a Marienbrückéhez | 3,50 euró | oda-vissza 5 euró |
| Lovaskocsi Neuschwansteinhoz | 8 euró | lefelé 4 euró |
| Lechfall, Füssen | ingyenes | egész évben |
| Herrenchiemsee | 14 euró | plusz hajó Prienből oda-vissza 11,50 euró (2027-től 12,20 euró) |
| Linderhof | 18 euró | csak a kastély 11 euró, télen a Vénusz-barlang zárva |
| highline179 | 10 euró | 8 és 22 óra között, automatánál csak készpénz |
| Hohensalzburg, siklóval | 15,50 euró | Salzburg |
| Königssee-hajó, Szent Bertalan | kb. 23,40 euró | oda-vissza, a tónál fizetős parkoló |
| Kehlsteinhaus | 34,70 euró | busz és lift oda-vissza, csak nyári szezonban; a 2026. október 23-i tűz óta zárva |
| Sóbánya, Berchtesgaden | kb. 26,50 euró | egész évben nyitva |
| Sóbánya és Skywalk, Hallstatt | 49 euró | siklóval együtt |
| Dachstein jég- és Mammut-barlang | 50,20 euró | felvonóval együtt, nyári szezonban |
| Dachstein, 5fingers | 46,70 euró | Panorama-jegy a Krippensteinre |
| Partnachklamm | 10 euró | Garmisch-Partenkirchen |
| Wieskirche | ingyenes | a parkoló fizetős |
Mennyit költesz étkezésre?
- Pékség, hentes: egy Leberkässemmel (hússajt zsemlében) 3,50–5 euró, ez a legolcsóbb meleg ebéd.
- Büfé, állva evős pult: leves, sült kolbász vagy Obatzda (fűszeres sajtkrém) perecével 6–12 euró.
- Vendéglő (Gasthaus): egy kiadós bajor főétel 15–25 euró, borjúszeletből készült bécsi szelet akár 28 euró. Egy sör vagy üdítő étteremben 4 euró felett van.
- Napi keret: ha a reggeli benne van a szállás árában, 35–55 euró/fő/nap elég egy büfés ebédre és egy vendéglői vacsorára.
A teljes költség két főre
| Tétel | 3 nap (2 éj) | 4 nap (3 éj) |
|---|---|---|
| Üzemanyag | 210–250 euró | 230–270 euró |
| Matricák (HU, AT) | kb. 32 euró | kb. 32 euró |
| Parkolás | 25–45 euró | 35–55 euró |
| Szállás, középkategória | 220–320 euró | 330–480 euró |
| Belépők | 180–260 euró | 225–265 euró |
| Étkezés | 210–330 euró | 280–440 euró |
| Összesen | kb. 900–1250 euró | kb. 1150–1550 euró |
Mit és miért érdemes megnézni útközben?
Az alábbi helyek mindegyike belefér egy fél- vagy egynapos programba, és mindegyik autóval útba ejthető Budapest és Neuschwanstein között.
Herrenchiemsee
A Chiemsee legnagyobb szigetén álló Új Kastélyt Lajos XIV. Lajos versailles-i palotája mintájára építtette, de csak néhány napot lakott benne, és a kastély befejezetlen maradt. A legismertebb terme a Tükörgaléria. A Chiemsee-hajók egész évben járnak Prienből a szigetre. Ha odaúton csak egy megállót választasz, ez illik a legjobban egy Neuschwanstein-hétvégéhez.
Linderhof
Linderhof Lajos egyetlen nagy építkezése, amely még az életében elkészült. Apja, II. Miksa vadászháza helyén épült francia rokokó stílusban, körülötte teraszos kertekkel, vízkaszkáddal és angolparkkal. Az 1000 m magasan fekvő Graswang-völgyben áll, Füssenből a Plansee mellett kb. egy óra. A park mesterséges Vénusz-barlangja télen zárva van.
A Wieskirche
A Wieskirche, teljes nevén a Megostorozott Üdvözítő zarándoktemploma, a Zimmermann testvérek műve 1745 és 1754 között. Évente kb. egymillió látogatója van, 1983 óta UNESCO-világörökség. Füssenből Steingaden felé kb. 30 perc, a belépés ingyenes, és egy félórás megálló is elég hozzá.

Füssen óvárosa
Füssen a kastélyok legközelebbi városa, a Lech partján. Az óváros fölé az augsburgi herceg-püspökök egykori nyári rezidenciája, a Hohes Schloss magasodik, alatta a Szent Mang-kolostor barokk termeiben van a városi múzeum. Esti sétára és vacsorára ez a legkézenfekvőbb hely, ha a német oldalon alszol. Az óvárosból néhány perc séta a Lechfall, ahol a Lech öt kőlépcsőn zúdul le 7,7 m mélyre, a fölötte átívelő König-Max-Steg gyaloghídról pedig belátsz a türkiz szurdokba.
Graz
Stájerország székhelye, az óvárosa 1999 óta UNESCO-világörökség. A Schlossberg tetején álló óratorony a város jelképe, a hegyre 1894 óta sikló is felvisz. Csak akkor éri meg, ha a Pyhrn-autópályán mész Salzburg felé, mert ez az út a Bécs–Linz iránynál kb. 60 km-rel és másfél órával hosszabb, és alagútdíjas. A programokról a grazi turisztikai oldal tájékoztat.

Salzburg
Mozart szülővárosa, barokk óvárossal és a város fölé magasodó Hohensalzburg-erőddel. Egy fél nap elég az óvárosra, az erődre és a Mirabell-kertre. Itt találták ki a bosnát is, erről lent az ételeknél írok.
Hallstatt, a sóbánya és a Skywalk
Hallstatt az osztrák Salzkammergut leghatásosabb falva, a tópartra épült házakkal. A falu fölött működik a világ egyik legrégebbi sóbányája, a Salzwelten. A bánya és az új sikló egy felújítás után 2026. augusztus 29-én nyitott újra. A sikló felső állomásánál van a Skywalk kilátó, 360 m-rel a falu fölött. A szomszédos Obertraunból felvonó visz a Dachstein jégbarlangjához, a Mammut-barlanghoz és a 5fingers kilátóhoz, ezek Hallstatt mellett vagy helyett is jó programok (részletek a 2. programban).
Hallstatt a túlturizmus jelképe is: kb. 700 lakosa van, főszezonban napi több tízezer látogatója. A helyiek tiltakoztak, és napi létszámkorlátot, valamint a turistabuszok korlátozását követelték. A parkolás fizetős, 2026-ban egész napra 20 euró. Reggel a legjobb menni. Az estét nem ajánlom: október végén 6 órára gyakorlatilag minden bezárt, és Hallstattban sokkal nagyobbnak éreztem a tömeget, mint Neuschwansteinban.
St. Wolfgang és a Schafberg
Hallstatt csendesebb alternatívája a Wolfgangsee partján, zarándoktemplommal és hajókkal. Innen indul a Schafbergbahn fogaskerekű, amely kb. 35 perc alatt ér fel 1783 m-re. A csúcsról több tavat is látsz, és gyalogtúrával is le lehet jönni.

Eisriesenwelt, Werfen
A világ egyik legnagyobb jégbarlangja Werfen fölött, a Tennengebirge oldalában. A túra alatt kb. 700 lépcsőn mész fel és ugyanennyin le, a hőmérséklet nyáron is fagypont körüli, ezért meleg ruha és jó cipő kell. A barlangban tilos fényképezni. Az Eisriesenwelt csak május 1. és október vége között látogatható, a jegyárban a felvonó is benne van.

Berchtesgaden: Königssee, sóbánya, Kehlsteinhaus
Salzburgtól 25 percre, már Németországban. A Königssee-n elektromos hajók visznek a Szent Bertalan-templomhoz, a Watzmann sziklafala alá. A sóbánya egész évben nyitva van, jó rossz időre is. A Kehlsteinhaus (Sasfészek) csak busszal és egy 124 m-es lifttel közelíthető meg. 2026. október 23-án este kigyulladt, és nagyrészt leégett, a ház és a környéke további intézkedésig zárva van (részletek és tartalék programok).

Reutte: highline179 és az Ehrenberg várrom
A highline179 egy 406 m hosszú gyalogos függőhíd kb. 114 m magasan, az Ehrenberg várrom és a Fort Claudia erődje között. A jegy 10 euró, és egész évben 8 és 22 óra között nyitva van, ezért este is belefér a programba. A Klause parkolójától kb. 20 perc séta a hídig. A várromhoz tartozó múzeum az Aktiv Carddal ingyenes.
Mi 2026 októberének végén délelőtt mentünk fel, gyalog, mert a lift épp karbantartás alatt volt. Reggel és kora délelőtt kevesen vannak. Enyhe tériszonnyal is át lehet menni a hídon, ha nem nézel a lábad alá, végig tudsz kapaszkodni, és egy jeggyel oda-vissza átmehetsz. A jegyvásárlásról, a liftekről és a híd rekordjairól a Neuschwanstein környéke cikk highline179-részében írok bővebben.

Szurdokok a német oldalon
A kastélyok alatti Pöllat-szurdok kőomlás miatt zárva van, a megnyitás időpontja még mindig nincs meg. Helyette a Garmisch melletti Partnachklamm a legjobb választás: egész évben nyitva van, télen jégcsapokkal a látvány talán még szebb is, mint nyáron, a jegy 10 euró (2026). Az oberstdorfi Breitachklamm (9 euró) messzebb van, és tavasszal, illetve ősszel hetekre bezár.
A vízeséseket az év bármelyik szakában szeretem, de ha hatalmas zuhatagot akarsz látni, akkor a tavaszt vagy a nyár elejét javaslom. Saját tapasztalatom, hogy nyár végére, ősz elejére a vízhozam jelentősen kisebb, főleg a mostani forró nyarakon. Ez tök logikus: ha nincs víz, honnan legyen vízhozama a vízesésnek?
Télen viszont épp a Partnachklamm az a hely, ahol a befagyott szurdokot láthatod. Ezt elég nehéz kifogni: épp akkor kell ráérned, amikor egy hétig mínusz 10 fok van, és nagy jégcsapok képződnek. Ha egyszer sikerül, tényleg megéri megnézni, ahogy a Plitvicei-tavakat vagy az Una Nemzeti Parkot is.

Télen, tavasszal, nyáron vagy ősszel: mire számíthatunk?
Tél
Ausztriában november 1. és április 15. között téli viszonyok esetén kötelező a téli gumi, Németországban 2024 októberétől csak az alpesi (hópehely-szimbólumos) gumi számít téli gumiként. A Fernpasson és a hegyi szakaszokon hóesés után lassú a haladás. A kastélyok október 16-tól rövidebb ideig, 10 és 16 óra között vannak nyitva, a Ticket Center 15:30-ig (2026). Négykor tényleg minden bezár: Németországban és Ausztriában sok helyen tapasztaltam, hogy a látnivalók zárása után legfeljebb egy órán belül a szuvenírboltok is bezárnak, és ilyenkor korán sötétedik.
A kastélybusz jég és hó esetén nem jár, a Marienbrückét sokszor lezárják, és néha a lovaskocsik sem mennek. Lombok nélkül, a havas hegyekkel is gyönyörű a kastély, csak nehezebb feljutni.
Az Eisriesenwelt télen zárva van, a Kehlsteinhaus pedig a 2026. októberi tűz óta további intézkedésig; a Partnachklamm és a berchtesgadeni sóbánya viszont nyitva. Cserébe a havas kastély és a kisebb tömeg kárpótol. December 24., 25., 31. és január 1. a kastélyok zárva vannak.
Linderhof 1000 m magasan fekszik. Október közepétől április közepéig 10 és 16:30 között van nyitva, a Vénusz-barlang és a park épületei a Königshäuschen kivételével zárva vannak, a szökőkutak nem működnek. A Plansee melletti utat lavinaveszély miatt le is zárhatják, ilyenkor Steingaden és Oberammergau felé lehet kerülni, útba esik a Wieskirche. A Tegelbergbahn novemberben karbantartás miatt egy ideig áll.
Tavasz
Március végén indul a kastélyok nyári nyitvatartása, de a magasabb helyeken még áprilisban is lehet hó. Sok látnivaló csak május 1-jén nyit: az Eisriesenwelt és a Krippenstein-felvonó is, a Königssee nyári menetrendje április végén kezdődik. Húsvétkor, pünkösdkor és úrnapján a német és osztrák családok is úton vannak.
Nyár
Júliusban és augusztusban a legnagyobb a tömeg: az osztrák iskolai szünet július elején, a bajor 2026-ban augusztus 3-án kezdődött. Hétvégén hosszú dugók vannak a Fernpass B179-es útján és a Tauern-autópályán, Tirolban pedig hétvégénként behajtási tilalom van a mellékutakon. A kastélyjegyet ilyenkor mindenképp előre kell lefoglalni, Hallstattba pedig korán reggel, a buszos csoportok előtt a legjobb menni.
Ősz
Szeptember vége és október eleje szerintem a legszebb időszak: színes lombok, kevesebb turista, kellemes hőmérséklet. Október 16-tól viszont már téli nyitvatartás van a kastélyoknál (10–16 óra), november 1-jén bezár az Eisriesenwelt, a Schafbergbahn és a Krippenstein. Ausztriában október 26. nemzeti ünnep, a bajor őszi szünet 2026-ban november 2–6. között van, ilyenkor több a belföldi turista.
Ha színes lombkoronával akarod látni a kastélyt, október vége a legjobb, mi október 26-án voltunk ott. Ilyenkor viszont bármikor jöhet egy-két napos folyamatos eső, ezért a kastélynapot rugalmasan kell tervezni.
Mit együnk útközben?
A bajor és az osztrák konyha kiadós, húsos és tésztás, és egy hosszú hétvégén mindkét oldal jellegzetes ételeit ki lehet próbálni.
Bajorország és az Allgäu
- Weißwurst (bajor fehér virsli): borjú- és sertéshúsból, petrezselyemmel és citrommal, édes mustárral és perecével. A hagyomány szerint délig eszik, mert hűtés nélkül gyorsan megromlott. A legenda szerint 1857-ben találták ki Münchenben.
- Leberkäse: a neve ellenére a bajor változatban általában nincs máj, ez valójában hússajt. Zsemlében, mustárral, a pékségekben és húsboltokban is kapható.
- Kässpätzle: az Allgäu jellegzetes étele, sajtos galuska Bergkäse, emmentáli sajt és pirított hagyma rétegeivel. Tirolban Kasnocken néven találod meg.
- Linsen mit Spätzle: sváb lencsefőzelék galuskával és virslivel, hűvös napokra jó választás.

Ausztria
- Currywurst: a német utcai étel klasszikusa, Ausztriában minden virslis bódéban (Würstelstand) kapható.
- Bosna: két sütött kolbász pirított zsemlyében hagymával, petrezselyemmel és curry-s fűszerkeverékkel. 1949-ben találta ki Salzburgban egy bolgár származású étteremtulajdonos, a Getreidegasse 33. alatti Balkan Grillben ma is ez a specialitás.
- Almdudler: gyógynövényes osztrák üdítő, 1957 óta gyártják.
- Apfelspritzer: almalé szódával, a legnépszerűbb alkoholmentes választás a hegyi kunyhókban.
- Forró levesek: palacsintaleves (Frittatensuppe), májgombócleves (Leberknödelsuppe) és gulyásleves, egy túrás vagy havas nap után a legjobb.
- Gőzgombóc (Germknödel): szilvalekvárral töltött élesztős gombóc mákkal és vaníliaszósszal vagy olvasztott vajjal.
- Apfelstrudel és Kaiserschmarrn: az almarétes és a szilvakásával tálalt császármorzsa szinte minden étlapon szerepel.

Neuschwanstein időjárás és árfolyam
Neuschwanstein: 7 napos előrejelzés
Most: 5 °C, derült · frissítve 11.05. 09:21 (magyar idő)
| Nap | Idő | Max | Min | Csapadék |
|---|---|---|---|---|
| Ma nov. 5. | derült | 11° | 1° | – |
| P nov. 6. | részben felhős | 8° | 0° | – |
| Szo nov. 7. | részben felhős | 8° | 2° | – |
| V nov. 8. | derült | 10° | 0° | – |
| H nov. 9. | borult | 12° | 1° | 3,7 mm |
| K nov. 10. | borult | 12° | 6° | 5,8 mm |
| Sze nov. 11. | részben felhős | 15° | 7° | 1,5 mm |
Előrejelzés: MET Norway, CC BY 4.0. Naponta többször frissül.
Árfolyam: euró
1 € = 363,32 Ft
Ausztria pénzneme: euró (EUR).
- 10 € = 3 633 Ft
- 50 € = 18 166 Ft
- 100 € = 36 332 Ft
- 10 000 Ft = 27,52 €
MNB hivatalos devizaárfolyama, 2026. november 4. Tájékoztató középárfolyam: a bankok és pénzváltók ennél kedvezőtlenebb árfolyamon váltanak. Bankkártya vagy készpénz?
Mikor menj? A legjobb hónapok
Neuschwanstein esetében a sokéves átlag alapján a legkellemesebb hónapok: június, július és augusztus. A legmelegebb hónap a július (átlagosan 21 °C napi csúcs), a legcsapadékosabb a július (kb. 175 mm).
Neuschwanstein havi időjárása
| Hónap | Napi csúcs | Éjszakai | Csapadék | Esős nap |
|---|---|---|---|---|
| Január | 2 °C | -6 °C | 82 mm | 13 |
| Február | 3 °C | -5 °C | 71 mm | 12 |
| Március | 7 °C | -2 °C | 88 mm | 15 |
| Április | 12 °C | 2 °C | 85 mm | 14 |
| Május | 16 °C | 6 °C | 150 mm | 20 |
| Június ★ | 20 °C | 11 °C | 164 mm | 20 |
| Július ★ | 21 °C | 12 °C | 175 mm | 21 |
| Augusztus ★ | 21 °C | 12 °C | 173 mm | 19 |
| Szeptember | 17 °C | 8 °C | 118 mm | 15 |
| Október | 14 °C | 5 °C | 92 mm | 13 |
| November | 7 °C | -1 °C | 83 mm | 13 |
| December | 3 °C | -4 °C | 85 mm | 14 |
Gyakori kérdések
Hány nap kell Neuschwansteinra Budapestről autóval?
Legalább három nap: egy nap oda (kb. 760–790 km), egy teljes nap a kastélyokra és egy nap vissza. Az autós napokon is belefér egy 2–3 órás megálló, például Herrenchiemsee, Salzburg, Berchtesgaden vagy Hallstatt.
Hol érdemes megszállni Neuschwanstein közelében?
A Füssen–Reutte régióban, a határ bármelyik oldalán, 5–25 percre a kastélyoktól. A tiroli Reutte környéke általában olcsóbb, Füssen közelebb van, és este élénkebb.
Mennyibe kerül egy Neuschwanstein hosszú hétvége autóval két főre?
Három napra kb. 900–1250 euró, négy napra kb. 1150–1550 euró 2026-os árakon, üzemanyaggal, matricákkal, középkategóriás szállással, belépőkkel és étkezéssel együtt.
Kell autópálya-matrica az úthoz?
Magyarországon és Ausztriában igen: a 10 napos magyar e-matrica 6900 Ft, az osztrák 12,80 euró (2026). Németországban személyautóra nincs autópálya-díj.
Lehet a kastélyba a helyszínen jegyet venni?
Igen, a hohenschwangaui Ticket Centerben reggel 8-tól, korlátozott számban. Főszezonban és hétvégén kb. egy hónappal előre kell online foglalni. Ha nem főszezonban és nem hétvégén mész, a helyszínen is kapsz jegyet: mi 2026. október 26-án 9 után érkeztünk, sor nem volt, és 10:30-ra is volt még hely.
Mit érdemes megnézni útközben Neuschwanstein felé?
Odaúton Herrenchiemsee, Salzburg vagy Berchtesgaden (Königssee; a Kehlsteinhaus most zárva), hazafelé Salzburg, Hallstatt vagy a Dachstein barlangjai férnek bele 2–3 órába. A kastélyok környékén Füssen óvárosa a Lechfall-lal, a Partnachklamm és Linderhof egy-egy fél napos program.
Mikor a legjobb Neuschwansteinba menni?
Május–júniusban és szeptemberben, hétköznap. Mi október végén jártunk ott, színes lombokkal gyönyörű volt, de akkor egy-két napos eső is jöhet. Télen a kastélyok nyitva vannak, de a Marienbrücke és több látnivaló zárva lehet.
Mit csináljak Neuschwanstein környékén, ha esik?
A két kastélyt belülről járod be, ezért a kastélynap esőben is megy. Mellette a Bajor Királyok Múzeuma, Füssen múzeumai, Linderhof és a Wieskirche, távolabb Salzburg múzeumai, a berchtesgadeni és a hallstatti sóbánya, illetve a Dachstein barlangjai jó fedett programok. Ködben a kilátópontoknak nincs értelme.
Mielőtt elindulsz
A kastélyok történetét, a jegyfoglalást, a lovaskocsit, a buszt és a parkolást a Neuschwanstein kastélyról szóló cikkben írtam le részletesen. Ha a külföldi kártyás fizetés is kérdés, a bankkártya vagy készpénz cikkben találsz tippeket. A Reutte környéki buszokról és az Aktiv Cardról a Naturparkregion Reutte oldala ad tájékoztatást.
Képek az útról








